Hírek
2013. Január 29. 08:27, kedd |
Helyi
Forrás: MTI / fotó: kemoh.hu
A Skanzen igazgatója lett a Néprajzi Múzeum főigazgatója

Kemecsi Lajost nevezte ki hétfőn a Néprajzi Múzeum főigazgatójává Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A múzeumot három cikluson át vezető Fejős Zoltán megbízatása tavaly év végén járt le, így posztjára még 2012. október 31-én írt ki pályázatot a fenntartó - közölte az MTI-vel a tárca sajtóirodája.
A Néprajzi Múzeum vezetésére három érvényes pályázat érkezett. Balog Zoltán döntését a pályázatokat véleményező szakmai bizottság javaslatával megegyezően hozta meg.
Kemecsi Lajos eddig a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) tudományos igazgatójaként tevékenykedett, a Néprajzi Múzeumot február elsejétől öt éven át vezetheti. Korábban már kiszivárgott információk alapján megírtuk, hogy Kemecsi Lajos lehet az intézmény új főigazgatója.
Kemecsi Lajos 1969-ben született Budapesten; az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1993-ban történelem szakos középiskolai tanár és etnográfus, 2002-ben kulturális menedzseri képesítést szerzett, majd 2009-ben múzeumi vezetői képzést végzett el a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ szervezésében. 1998 óta a néprajztudomány kandidátusa.
1993-tól a tatai Kuny Domokos Múzeumban dolgozott mint néprajzos muzeológus és a tatai Eötvös József Gimnáziumban tanított történelmet; 1996-tól ad elő az ELTE, a Debreceni és a Szegedi Egyetem néprajzi tanszékein.
A szentendrei Skanzenben 2003-tól dolgozott. Muzeológiai osztályvezetőként irányította az intézmény Néprajzi Látványtárának megvalósítását és a Felföldi mezőváros tájegység kialakítását, elnyerve a Pulszky Károly-díjat. 2007 márciusától a Szentendrei Skanzen megbízott, majd 2008-tól kinevezett tudományos igazgatójaként az intézmény muzeológiai tevékenységéért volt felelős; többek között a múzeum Észak-magyarországi falu tájegységének megvalósítását irányította.
Kemecsi Lajos 1997 és 2002 között szerkesztőként tevékenykedett a Limes Komárom-Esztergom megyei Tudományos Szemlénél, 2001-től a Györffy István Néprajzi Egyesület folyóiratának, a Néprajzi Látóhatárnak volt a szerkesztője. 2002-től részt vesz az MTA Néprajzi Kutatóintézete által kezdeményezett Encyclopaedia of Hungarian Folk Culture egyes fejezeteinek szerkesztésében.
Kemecsi Lajos 2002-től egy cikluson keresztül a Magyar Kézművesipar-történeti Egyesület titkára volt, 2000-től tagja a Magyar Néprajzi Társaság választmányának; 2004-től a Néprajzi Társaság titkáraként, majd 2012-től főtitkáraként tevékenykedik. Tavaly az MTA Néprajzi Bizottság titkárának választották.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik