Hírek
2012. Október 17. 08:00, szerda |
Helyi
Forrás: lvp / fotó: randomtrip.hu
A világsztárok helybe jönnek - egykori tanítványok a zeneiskolában
Egykori tanítványai, kiváló művészei koncerteznek a Vujicsics Tihamér Zeneiskolában az Alma Mater Hangversenysorozat keretében, melynek vendége október 19-én Milosevits Mirkó Milán jazz-zongoraművész lesz.
A szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola jó néhány tanítványából kitűnő művész lett, akiket már a nagyvilág is megismert, sőt meghatározó szereplői lettek a világ zenei életének. Ezeket a neves művészeket mutatja be példaként a szentendrei zeneiskola Alma Mater hangversenysorozatával. Természetesen jóval több művész került ki az intézmény falai közül, mint amennyit a sorozat bemutat, ám éppen ezért jópár éves hagyományt szeretne teremteni ezzel a zeneiskola.
Az évad legközelebbi állomásaként október 19-én, 18 órától Milosevits Mirkó Milán koncertezik a zeneiskolában. A jazz-zongoraművész 1988-ban az iskola budakalászi tagozatán kezdte tanulmányait Schrett Mária növendékeként, majd 1995-tól Nagy János illetve Binder Károly tanítványa lett. Ezt követően 2007-ben végzett jazz-zongoristaként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetében. Olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Harcsa Veronika, Kovács Kati, Tóth Vera és Oláh Ibolya, valamint olyan együttesekkel, mint a Barabás Lőrinc Eklektric, a Gymes vagy a modern balkáni folklórt játszó Orkestar Selo. Színpadi munkáival pedig fellépett többek között Eszenyi Enikővel, Tordy Gézával, Papp Verával és Rajhona Ádámmal. Saját alkotómunkája mellett pedig a pedagógusként a Pomázi Teleki Wattay Művészeti Iskola jazz-zongora és zenekari tanára.
A hangverseny mellett a művésszel is megismerkedhetnek a jelenlévők, hiszen a zeneiskola egykori diákja, Silacher Tamás, az M1 riportere beszélget Milosevits Mirkó Milánnal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
