Hírek
2012. November 28. 08:25, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Aláírva – Szentendréhez kerül három Pest megyei múzeum

A szentendrei Ferenczy Múzeum tagintézménye lesz jövő év elejétől a tápiószelei Blaskovich Múzeum, a verőcei Gorka Kerámia Kiállítás és a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum - aláírták a felek kedden a megállapodást.
Az érintett települések vezetői mellett az aláíráson részt vettek a múzeumalapító családok leszármazottai is: Gorka-Focht Géza és Szőnyi Zsuzsa.
Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere arról beszélt, hogy a Szentendréhez kerülő múzeumok nemzetközi jelentőségűek.
Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Ferenczy Múzeum igazgatója kiemelte, hogy a Szőnyi Emlékmúzeumban található a világszerte elismert művész életművének nagy része, míg a Gorka Kerámia Kiállításnak iparművészeti jelentősége van, hiszen a Gorka család tagjai a 20. század legjelentősebb magyar keramikusai közé tartoznak. A tápiószelei Blaskovich Múzeum pedig nemcsak gyűjteménye, hanem helyszíne révén is kiemelt fontosságú. Épülete – a hozzátartozó történeti kerttel – és az egységben megőrzött eredeti berendezés az egyetlen épen maradt 19. századi kúria Magyarországon, de itt őrzik a megye történelmi tárgyi örökségének több fontos darabját is.
Az igazgató az MTI-nek elmondta, hogy az együttműködésnek köszönhetően a kiállítóhelyek a szentendrei Ferenczy Múzeum tagintézményeként működnek tovább. Az üzemeltetés a megyei hatókörű múzeum feladata lesz, Verőce, Zebegény és Tápiószele önkormányzata pedig megpályázza a múzeumok után járó állami támogatást, amelyet a Ferenczy Múzeum rendelkezésére bocsát.
A törvény szerint jövő év elejétől Pest megyében a Ferenczy Múzeumon keresztül Szentendre látja el a megyei hatókörű múzeumi feladatokat. A Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának megszűnésével a város fenntartásába kerülnek a szentendrei múzeumok, továbbá a fővárosban, a pesti Vármegyeházán található Kosáry-szoba és kápolna, valamint a gödöllői, a ceglédi és a budapesti régészeti raktárbázis.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik