Városlista
2025. július 31, csütörtök - Oszkár

Hírek

2013. Szeptember 28. 08:10, szombat | Helyi
Forrás: MTI/MTI Fotó: Kovács Attila

Átadták a 200 millióból felújított Szentendrei Régi Művésztelepet

Átadták a 200 millióból felújított Szentendrei Régi Művésztelepet

Átadta a felújított Szentendrei Régi Művésztelepet pénteken Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a komplexum 200 millió forintos beruházással újult meg.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédében kiemelte: a kormányzatnak az utolsó pillanatban sikerült megmentenie a művésztelepet az enyészettől. Hangsúlyozta: mindent megtettek azért, hogy az intézmény feladatait újragondolják és a telep újra elfoglalhassa méltó helyét a képzőművészeti életben.

Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy az elmúlt három évben a kulturális beruházásokra fordított összeg mintegy 30 százalékkal növekedett, tavalyhoz képest plusz 30 milliárd forint áll rendelkezésre a magyar költségvetésben kulturális támogatásra 2013-ban, a magyar költségvetés a GDP 0,8 százalékát fordítja kultúrára, ezzel Európa élvonalában van.

Balog Zoltán kitért arra is, hogy az Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) munkájának átalakításakor, majd a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft.-t (MANK) létrehozásakor az első fontos döntés az volt, hogy egy kézben és határozottan lehessen irányítani a beruházásokat. A mostani projekthez 200 millió forintot biztosított az állam, ennek köszönhetően teljes mértékben megújultak a még 1972-ben nyári használatra épült, később rendkívül rossz állapotba került, végül használhatatlanná vált műtermek, a MANK Galéria és a telephez tartozó, arborétum jellegű egyhektáros park. Hozzátette: itt talál helyet az egykori képzőművészeti lektorátus archívuma és a MANK dokumentációs központja is.

Átadták a 200 millióból felújított Szentendrei Régi Művésztelepet

Az intézmény történetét felidézve hangsúlyozta: a szentendrei művészet története a hátrahagyott évtizedek lenyomata is, hiszen kezdetét a határon túlra került Nagybányai Művésztelep elvesztése jelentette.

A Duna-parti művésztelep működését bemutatva elmondta, hogy a 12 műteremből kilencet - pályázat útján - határozott időre önállóan alkotó képzőművészek kaphatnak használatba, közülük egyet a minisztérium által alapított nagy hagyományú Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíj fiatal művészei. Három úgynevezett csoportos műterem rövidebb idejű használatára közösen dolgozó művészek pályázhatnak.

Az alkotókkal szemben elvárás, hogy a műtermeket folyamatosan itt dolgozva használják és évente egy alkotással gyarapítsák a MANK gyűjteményét. Az immár nemcsak a nyári hónapokban, hanem egész évben használható intézmény jelentőségével kapcsolatban megjegyezte: a művésztelep minden bizonnyal a kortárs képzőművészet egyik legjelentősebb bemutatkozó helye lesz.
Balog Zoltán kiemelte azt is, hogy a kulturális beruházások folytatódnak, a következő lépésben a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül 400 millió forintot biztosítanak a szigligeti és zsennyei alkotóházak felújítására.

A megszépült műtermeket a nyolc alapítóról, a később meghatározó szentendrei alkotóvá vált Hollósy Simonról nevezték el, a kollektív alkotóknak szánt műtermekkel pedig a telep létrejöttében fontos városok előtt tisztelegnek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld

Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe

Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód

Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével

Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik