Hírek
2013. Július 24. 07:54, szerda |
Helyi
Forrás: lvp/PMRFK
Bankkártyákat lopott Szentendrén, majd pénzt vett fel – keresi a rendőrség FOTÓ
Készpénzt vett fel lopott bankkártyákról, ezért eljárást folytat lopás és más bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettes még március 23-án 13 óra körüli időben egy szentendrei étteremből eltulajdonította a sértett székre akasztott táskájából a pénztárcáját, amiben készpénz és bankkártyák voltak. Ezt követően 13 óra 14 perckor egy budakalászi áruházban üzemeltetett ATM automatából mindkét kártyáról nagyobb összeget vett fel sikeresen. A készpénzt felvevő személyről az ATM automata fényképfelvételt készített.
A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban érdemleges adattal, információval rendelkezik, illetőleg a képen látható személyt felismeri, hívja a Szentendrei Rendőrkapitányságot a 06-26-502-400-as telefonszámon, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107-es illetve 112-es hívószámokon, vagy a névtelensége megőrzése mellett ingyenesen hívható Telefontanú 06-80/555-111 számán.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
