Hírek
2013. Április 25. 09:02, csütörtök |
Helyi
Forrás: lvp/Móricz gimnázium
Betegség után elhunyt a Móricz gimnázium szeretett tanára
Türelemmel, kitartással és a gyógyulásba vetett rendíthetetlen hittel viselt hosszú betegség után elhunyt Rumli Antal, a Móricz Zsigmond Gimnázium angol-történelem szakos tanára, adta hírül tegnap az iskola honlapján.
„Nem volt egy éve sem, amikor hirtelen jött betegségének hírét, Tanár Úr hosszú távollétét is alig tudtuk feldolgozni. Reménykedtünk felgyógyulásában, örömmel üdvözöltük állapota javulását, visszatérését, csodáltuk erejét, majd tehetetlenül szemléltük, hogy nem tudunk erőt, segítséget adni számára. Szakmáját hivatásnak tekintő, abból erőt merítő, a tanítás nélkül élni is nehezen tudó, igazi pedagógust veszítettünk el. A Móricz Zsigmond Gimnáziumban 1996 óta dolgozott, kiemelkedő angol nyelvi versenyeredményekkel erősítette a Móricz hírnevét; munkaközösségvezető, többszörös osztályfőnök volt, angol nyelvi szakértői pedagógus szakvizsgával is rendelkezett. Az igazán jó pedagógusok jellemzőjének valódi fokmérője azonban a tanítványok ragaszkodása, tisztelete és szeretete: ha valakit, akkor Tanár Urat igazán szerették diákjai. Osztálya hol levélben, hol telefonon, hol az interneten rendszeresen tartotta vele a kapcsolatot kényszerű és hosszú távolléte alatt az utolsó lehetséges pillanatokig. Tanár Úr hiányát még elhinni, felfogni is nehéz. Emlékét alázattal, tisztelettel és főként nagy szeretettel fogjuk megőrizni” – olvasható az iskola közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek
Nagy fogás
Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.
