Hírek
2012. Október 10. 15:39, szerda |
Helyi
Forrás: lvp/ fotó: szentendreihirek.hu
Bükkös-parti őszi nagytakarítás

Szombaton Bükkös-parti elnevezéssel őszi nagytakarítást és családi napot rendez a Bükkös-partiak Baráti Köre Egyesület, mely műsorok mellett vár minden segítőkezet a környezet megszépítésére.
A Bükkös-partiak Baráti Köre Egyesület szombaton 9 órától környezet-, játszótérrendezést, pataktakarítást, aluljáró festést szervez a Móricz Zsigmond Gimnázium diákjai segítségével. Az akció résztvevői a Mókus hídnál találkoznak, a gyülekezőt követően pedig elindul a környezetszépítés. Zsákokról, kesztyűről, konténerekről gondoskodnak a szervezők, akik azonban kérnek mindenkit, hogy aki tud, vigyen magával ásót, gereblyét.
Ezt követően aztán 11 órától családi nap várja az érdeklődőket az Izbégi Parktáborban, ahol egyebek közt Vígh Zoltán vezetésével lovaglás, íjászkodás, Pluhár Viktóriaval madáretető-készítés, kavicsfestés szórakoztatja majd a kisebbeket, nagyobbakat. Mindemellett a Dietz Ferenc polgármester fővédnökségében lezajló eseményen közreműködnek a Vujicsics Tihamér Zeneiskola zenészei. További részletekről érdeklődni lehet a 20/967-6820-as telefonszámon Zakar Ágnes és Török Balázs szervezőknél.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Szeptember 13. 09:28, szombat | Kék hírek
A vezetés közbeni telefonhasználatot ellenőrzi a rendőrség az utakon
Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik