Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2014. November 18. 07:59, kedd | Helyi

Egy-egy kis szelete Szentendrének - Az én Szentendrém

Egy-egy kis szelete Szentendrének - Az én Szentendrém

Folytatjuk a PMK Az én Szentendrém című helytörténeti vetélkedőjéhez kapcsolódóan írt élmények szemezgetését. Ezúttal Filó Magdolna írását olvashatjuk!

Vasi vagyok. Szentgotthárdon, az Őrség kapujában születtem. Majd Budapesten éltem harminc évig. Akkoriban Szentendrét csak hírből ismertem. Aztán iskolás lányommal néha kijöttem ide, de a benyomásaim mindig rosszak voltak. A tömegközlekedés nehézségei, az akkori rendezvények, a szeles idő a Skanzenben, mind azt erősítették bennem, hogy ez egy kirakatváros, ahová kihozzák a vendégeket a fővárosból.
Aztán a lányom családostól ideköltözött. Elege lett a főváros zajából, a füstből, a piszokból – emberi környezetre vágyott. Egyedülállóként sokat voltam náluk, hétvégén siettem a Püspökmajor lakótelepre hozzájuk. Végül határoztam, kiköltözöm. Szerencsémre kaptam óvónői állást a Vasúti villasori óvodában és elhelyezést a pedagógusszállón. Négy évig laktam ott. Közben lányomék máshova költöztek, s én a közelükben vettem lakást a Füzesparkban.

Tíz évig dolgoztam a Bimbó utcai óvodában, már nyugdíjas vagyok.
Nincs autóm. Mindenhová gyalog, busszal járok, illetve biciklizem. A gyaloglás által alakultak járttá az ismeretlen utak: a Villasor, a Kálvária út, majd a Művész tér, a Mókus híd és a meredek Lévai utca. Apránként lett minden út, tér, domb és völgy ismerős, kedves számomra.
Sára és Béni – nagyobbik unokáim – akkor még kicsik voltak, velük fedeztem fel a környéket, a játszótereket, fákat, bokrokat, a patakot. Óvodásaimmal is sokfelé jártunk közös élményeket szerezve.
Néphagyományőrző óvoda lévén a miénk, a Skanzennel is változott a kapcsolatom. Az óvodásokkal, óvónőkkel ott töltött idő kedves emlékeivel, a játékok, kézműveskedések, évenkénti országos találkozók, majd Vendel unokám nyári táborának eseményeivel gazdagodott ez az érzés.
Már hatodik éve vagyok nyugdíjas, ,,letettem a lantot”. Közben unokáim is megnőttek, sajnos. Több a szabadidőm, többet jövök-megyek a városban. Vannak megszokott útjaim, ahol szinte már minden követ ismerek. Kevés az a nap, amikor nem járok az óvárosban. Igaz járni is, biciklizni is nehezebb a macskaköveken, dombokon. Mégis mindig öröm, talán azért, mert az Alpok-alja után itt a Pilis-alján járok.

Sokszor eszembe jut Petőfi „Mit nekem…” kezdetű verse. Ezen csak mosolygok, és ha tudnám, versben dicsérném Szentendre dimbes-dombos tájait. Ennek köszönhetően tudtunk szánkózni a Művész téren vagy a Rodin kávéház fölött, amíg elég hó esett. Szentendrén minden kis utca, köz, lépcső a fekvése miatt még ezerszer szebb és hangulatosabb. A Fő tér szépsége, betorkolló utcáink hangulata, egyszerűségükben gyönyörű kis házai, a tér háromszög alakzata, kicsit hullámzó felszíne, olyan, amit mesébe képzel el az ember. Mesés ez a tér nyáron, és mesés télen is, amikor csillogó díszben áll karácsonyfával és betlehemmel. Egyszerűen varázslatos.
Láttam már ott sok nyári, téli ünnepséget, zsíros kenyérrel, teával rakott asztalt, hallgattam advent idején bölcsőcskét éneklő óvódásokat, a Filibilit, más énekcsoportokat, népzenészeket, fúvószenekarokat, Radnóti verseit mondó gimnazistákat.

Szamárhegyi látkép

Szamárhegyi látkép

Ha a kora délelőtti időben megyek át rajta, látom, ahogy ébred, nyitáshoz készülnek az üzletek, vendéglők. A boltosok átszólnak egymásnak, indul a nap. Ilyenkor a Fő tér csak az enyém, és az övék.
Néha zavar is a sok idegen látogató – aki egykor én is voltam – aztán mégis öröm, hogy a világ „látja kincsemet”.
Szentendre a templomok városa. A Péter-Pál-templom egyszerűsége, a pravoszláv templomok díszítettsége, a templomdombi és az izbégi templom barokk szépsége mind-mind csodálni való.
Ha tehetem, mindig átmegyek a Belgrád-templom kertjén, kisunokáimmal is sokat jártam arra hajdanán. A városi séta során mindig élmény volt lenézni a templomdombról a beszédes háztetőkre, a Dunára. Van még egy-két lenézegetős helyünk a Szamárhegyen is, ahonnan gyönyörű a kilátás.

A Dunához lesétálni pedig mindig az élmények megkoronázása.

Amikor az unokáim kicsik voltak, még állt a régi gát és az emelt sétány a hatalmas öreg fákkal. Azok a séták felejthetetlenek a kavicsszórással és vadkacsák megfigyelésével. Ister-napokon sokszor vártuk izgatottan, mikor indulnak az égő mécsesek lefelé a Dunán.

Ez a környezet mára megváltozott. Sajnos a fák nem maradhattak, szükség volt egy biztos árvízvédelemre. Hiszen saját szememmel láttam az árvízkor nyargaló patakot, a Duna vizét az úton állni magasan az Apor hídnál. Láttam a nagy árvíz idején a mobilgát túloldalán a hatalmas vizet, de láttam az összefogást is.
Szükséges volt a gát átalakítása, szép is lett minden. A füves, bokros part helyén sétálóút épült, ahol szívesen kerekezek. Mégis örülök, hogy mi a családban emlékezhetünk még a régi Duna-partra. Szerencsénkre képeslapunk is van róla. S ha már a Dunánál vagyunk, itt a Postás strand ahová nagyon sokszor vittem, vittük unokáimat nézelődni, követ hajigálni, fára mászni. A legkisebbikkel horgászni is odajártam.
A víz eszembe juttatja, milyen jó a gyerekeknek a játszótérnél a patakba gázolni, kövekből gátakat rakni. A Bükkös-patakot sokszor bebarangoltuk az Anna utcától a városig. Sokszor mentünk télen is a piactér felé haza, hogy unokáim bottal vízbe nyúlva nézegethessék a víz fodrozódását. A szombati piaci vásárláshoz is hozzátartozik a békák, halak, siklók megfigyelése.

A Bükkös-part az Apor-hídnál

A Bükkös-part az Apor-hídnál

Biciklizni mindig szerettem, de a budapesti éveim alatt csak odahaza volt rá módom. Most újra fontos lett. Unokáimmal vagy nélkülük sokszor kerekeztem a Duna-parton Leányfalura vagy a másik irányba, a csónakházak felé. Biciklin fedeztem fel a hangulatos utcákat, helyeket a Pismány aljában, a Sztaravoda-pataknál, a Hold utca és a könyvtár közötti területen. Gyalogolva a patak mentét és a Kőhegyet is bejártam. Vendel unokám múlt nyáron a Kőhegy aljában a Farkaskölyök Táborba járt. A táborban disznók, nyulak, kecskék is voltak, a birkákat a gyerekek legeltették, a lovat együtt vitték a patakhoz, fűrészbakon ölfákat fűrészeltek. Hálával gondolok a tábor működtetőire.

Néphagyományőrző óvónők csoportjával jártam a Kada csúcson, a Prédikálószéknél, s láttam a Manrézában Petrás Anna kiállítását. Köszönöm ezt Papp Nellinek.
A Füzespark, ahol lakom, kicsi, körbejárható, régi, de mostanában újuló lakótelep. Kedves hely számomra, sok embert ismerek. Jó ez, hogy a körülettem élők nem idegenek, mint Budapesten voltak. A városban járva is sokszor rám köszönnek, akiket az óvoda által ismertem meg. Ez is azt jelenti, hogy nem vagyok idegen, őrségi szóval ,,gyüttment”, tehát közöm van a városhoz.

Most megpróbálok Szentendre kulturális életébe bekukkantani.
Először a Skanzenről. Nagyon szép természeti környezetben, élményszerűen ismerteti meg a látogatókkal elődeink életének körülményeit, szokásait, hagyományait. Legyen az szüreti időszak, húsvéti, pünkösdi, Márton-napi esemény vagy akár ház körüli tevékenységhez kötődő „szöszmötölés”. Jó az is, hogy ott találom a vasi kondorfai iskolát, benne a palatáblát, amiről szüleinktől sokat hallottam. Van lakóház a zalai Szentgyörgyvölgyről is, ahol a nagymamámnál én is nyaraltam. Óvodásaimmal többször jártunk a szintén Zalából való vöcköndi házban, hogy a ház körüli tevékenységekkel ismerkedjünk.
A városi rendezvények mindig sok ember vonzanak. Találkoztam sok civil kezdeményezéssel is. A Szamárhegy felé menet, az Alkotmány utcában például az árusok vállalták, hogy a mások által odahozott cserepes virágokat gondozzák a boltok előtt, melyek földjébe titkos kívánságokat lehet rejteni.
Az Ister-napokon, majd a Dumtsa-forgatagban, a Duna korzón vagy a karácsonyi kirakodón kínált portékák szépek, igényesek, sok művész munkáját lehet megcsodálni. Lehet itt saját tűzzománc ékszert készíteni, vagy kipróbálni a szobrászkodást, fafaragást.

Sok múzeumban jártam, több kiállítást megnéztem. Óvodásaimmal, unokáimmal Kovács Margit meseszerű alkotásait is megcsodáltuk. A nemrég megnyitott új Ferenczi Múzeum épülete, tárlata gyönyörű. A Művészet Malom Czóbel Béla-kiállítása magával ragadó volt. Örülök, hogy láttam. A Szentendrei Műhely Galériában nemcsak szép képeket vásárolhatunk, hanem kiállításban is gyönyörködhetünk ingyen, akárcsak a Városházán vagy az Erdész Galériában.
A vendéglátóhelyeket ritkán veszem igénybe, de ha igen, mindig találok esztétikus, szép környezetet. A Szamos cukrászda termeit Klimt csodaszép képei díszítik. Bábjátékot, mesejátékot is láttunk már ott a Fuszulyka bábkör előadásában.
Advent idején a Művész étterem hangulatos udvarán az Éden csokoládébolt munkatársai segítségével lehet a gyerekekkel finomságokat készíteni. Ez idő tájt a Pest Megyei Könyvtár előcsarnokában is kézművesedhetünk.
Csodáltam már Sebestyén Mártát a Barcsay-udvarban, Palya Beát a díszteremben a Városházán, Szvorák Katalint a Péter-Pál-templomban. A kórusok, a szimfonikus zenekar fellépései, a Vujicsics együttes pezsgő délszláv zenéje mindig felüdülést jelentenek számomra. A Szentendre néptáncegyüttes előadásai fergetegesek. A színházi program változatos, jó. A gyerekekről sem feledkeznek el a szervezők: a városi színházteremben, a Dunaparti Művelődési Házban vagy a Napórás Házban számukra is találhatunk jó műsorokat.

Vadkacsák a Dunán

Vadkacsák a Dunán

S ne felejtsem ki a Könyvtárat, ahol Kányádi Sándort, Lackfi Jánost, Szabó T. Annát is volt szerencsém látni, hallani! Ők vittek el a szamárhegyi sétára és általuk jutottam el a pincetúrára is.
Mindez még mindig csak egy-egy kis szelete Szentendrének. Nem is terveztem a teljességet, mert az képtelenség. Biztos nagyon sokat lehetne még mondani, írni erről a városról. Azt tudom, hogy Szentendrét nagyon szeretem.
Ha Radnóti versét mondom magamban – „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent…” –, Szentgotthárd, Rábakethely és a környező települések mellett Szentendre éppúgy eszembe jut. Szentgotthárdról indultam, Szentendréig jutottam.
Nagyon hálás vagyok a lányomnak, legelébb, hogy három szép unokával ajándékozott meg. Azután azért, mert neki köszönhetem az én Szentendrémet.

Filó Magdolna

A fotókat az Izbégi Általános Iskola tanulói készítették

Korábbi írások:
Egy pillanatnyi ragyogás
Luxemburgból Magyarországra

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 13:10, kedd | Belföld

Egykori egyetemének ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát Karikó Katalin

Egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin.

2024. Április 16. 13:09, kedd | Életmód

Kimagasló a településfásítási program iránti érdeklődés

Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak - közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kedden a somogyi Iharoson.

2024. Április 16. 10:59, kedd | PR

K&H: ennyivel emelkedett a gyerekinfláció

háromezer forint ma már nem elég két hamburgerre, két évvel ezelőtt még három is kijött ennyiből

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.