Hírek
2013. Szeptember 26. 10:17, csütörtök |
Helyi
Forrás: Lenger Varga Péter /fotó:szentendreihirek.hu
Egyre közelebb Szentendre a megyei jogú városi címhez
Egyre közelebb van Szentendre a megyei jogú városi címhez, már ugyanis a jogi előkészületek zajlanak. Dietz Ferenc polgármester szerint Szentendre a címmel a Dunakanyar, sőt Pest megye északi részének központja lehet.
Már 2006 óta minden városfejlesztési döntés – pályázatok, felújítások, építkezések – a megyei jogú város cím kapcsán született, azóta pedig már eljutott oda Szentendre, hogy a városvezetésnek megalapozott oka van ezt a címet igényelni. Hamarosan mindennek már a jogi előkészítése is lezárul, melyet követően széleskörű városi vitát tervez Dietz Ferenc polgármester, hogy a témában a szentendreiek véleménye, ötletei is beépüljenek majd a kormánynak illetve a Parlamentnek benyújtott előterjesztésbe.
„Szentendre megérett arra, hogy megyei jogú város legyen. Bízom benne, hogy akár már ebben a parlamenti ciklusban is döntés születhet az ügyünkben” – hangsúlyozta a polgármester.
Dietz Ferenc hozzátette, már elérte a város azt a szintet, hogy nem csak a kultúrájára lehet büszke, hanem fejlődésére, fejlettségére is, a megyei jogú városi címmel pedig Szentendre a Dunakanyar, sőt Pest megye északi részének központjává válhat.
A városvezető kifejtette, hogy megyei jogú városként több és nagyobb pályázati lehetőségekhez is hozzájuthatna Szentendre illetve könnyebben nyerhetne forrásokat, akár oktatási, kulturális vagy egyéb területek fejlesztésére. Így például a gát elkészülte után a Dunakorzó teljes megújítására vagy az úgynevezett Castrum-projektre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 08. 14:00, szerda | Belföld
Rendkívüli nyitvatartás a választás hétvégéjén a kormányablakokban
2026. Április 08. 12:00, szerda | Kék hírek
BRFK: 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police. hu oldalon.
