Hírek
2013. Május 09. 10:25, csütörtök |
Helyi
Forrás: lvp / fotó: szentendreihirek.hu
Elkezdődött a beszakadt csatorna javítása – lezárva a Dunakorzó

Elkezdte ma a vízmű az április 24-én beszakadt csatorna javítását és cseréjét a Dunakorzón, melyet a munkálatok idejére, várhatóan két hétre, lezárt a társaság a forgalom elől.
Beszakadt a Dunakorzón a Teátrum parkolónál, a révállomás közelében az útburkolat, írtuk még április végén. Azt követően szakemberek vizsgáltak ennek okát, mely során kiderült, hogy a Dunakorzó alatti szennyvízcsatornának ez a szakasza korrózió miatt omlott be és mosta alá az úttestet.
Mivel a csatorna régi technikával készült, ezért a szakemberek teljes szakaszát, 40 méter hosszan kicserélik a Rév utcától délre. A környéken élőknek nem kell hasonló esetre számítaniuk, korábban már ugyanis az érintett szakasz előtt és után is kicserélte a vízmű a csatornarendszert.
Az előzetes tervek szerint a munkák nagyjából két hétig tartanak majd, ezalatt pedig a forgalmi rend jelentősen megváltozik:
• lezárják a Dunakorzót a Napórás Ház és a Rév utca között
• helyreállítják a kétirányú forgalmat a Péter Pál utca és a Napórás Ház között (visszafordulási lehetőséget alakítanak ki a munkaterületet védő kerítés visszahúzásával)
• a Jókai utca és a Péter Pál utca között továbbra is megmarad a kizárólag északi irányú forgalom, hiszen itt rézsűburkolási munkák folynak
• a forgalmi rend változása miatt a Dunakorzót kizárólag a Péter Pál utca – Kucsera Ferenc utca útvonalon lehet elhagyni autóval
A forgalmi rend változások ellenére a Teátrum parkoló zavartalanul üzemel, a DMRV szakemberei pedig hétvégén is dolgoznak a hiba elhárításán, hogy mihamarabb visszaállhasson a rend a Dunakorzón.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik