Hírek
2013. Május 04. 17:43, szombat |
Helyi
Forrás: MTI/MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Előzetesben a szentendrei lövöldöző, akinek megbocsát élettársa - FOTÓK
Előzetes letartóztatásba helyezte a járásbíróság pénteken M. Józsefet, a szentendrei lövöldözőt, aki a terrorelhárítás szerint mégsem adta fel magát. A gyanúsított ügyvédje elmondta, az élettárs megbocsát a lövöldözőnek.
Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a kényszerintézkedést egyelőre 30 napra rendelték el. A döntés egyik oka, hogy a gyanúsított tette elkövetése után megszökött, és ettől, illetve elrejtőzésétől a jövőben is tartani lehetne szabadlábon maradása esetén.
A másik ok a bűnismétlés eshetősége, mivel M. József együtt él a sértettel - magyarázta az ügyészségi szóvivő. A 49 éves M. József élettársát súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, jelenleg is ott ápolják.
A Jaguarral menekülő férfit több mint száz rendőr kereste, s szerdára virradóra egy bonyhádi ház udvarában fogták el, és a bűncselekményhez használt fegyvert is megtalálták.
M. József ügyvédje a TV2 péntek reggeli Mokka című adásában azt mondta, hogy békés természetű, családszerető védence egy vita hevében lőtt rá az élettársára, majd mezítláb, szinte önkívületi állapotban beült a kocsijába, és céltalanul autózott. Csak később fogta fel, hogy mit tett. Nem akart megszökni, netán külföldre távozni, ezt bizonyítja, hogy ugyanabban a ruhában találtak rá, amelyben elhagyta a szentendrei házat, és csupán egy benzinkútnál vett szendvics és üdítőital volt nála - tette hozzá az ügyvéd.

A jogi képviselő azt állította: a férfi néhány nap után maga hívta fel telefonon a hatóságot, és megadta tartózkodási helyét. Az élettársának is telefonált, aki megbocsátott neki és hazavárja - tette hozzá.
A Terrorelhárítási Központ munkatársa ugyanebben a műsorban cáfolta, hogy a gyanúsított feladta magát. Úgy fogalmazott: aprólékos felderítő munka eredményeként szervezték meg és hajtották végre a bonyhádi elfogást.
M. József ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.
A férfi élettársa már jobban van, de sajtóhírek szerint még hosszú utókezelések várnak rá. A lövöldöző ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
