Hírek
2014. Április 09. 07:29, szerda |
Helyi
Forrás: lvp/MTI
Hadházy Sándor a tervekről: közlekedésfejlesztés, hídépítés, árvízvédelem, turizmus

A választók megértették és értékelték a kormány szándékát és teljesítményét, úgy gondolták, hogy ez a kormány nemcsak szavakban, hanem tettekben is az emberek oldalán áll - mondta Hadházy Sándor kedden.
Pest megye 3. számú egyéni választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje kedden az MTI-nek fejtette ki mindezt. A politikus, aki a vasárnapi országgyűlési választáson leadott szavazatok csaknem 99 százalékos feldolgozottsága alapján a voksok több mint 47 százalékát szerezte meg (az ellenzéki összefogás jelöltje 26,66 százalékkal a második) hozzáfűzte: az emberek azt sem felejtették el, mi történt 2002 és 2010 között az országgal mind erkölcsi, mind pénzügyi szempontból.
Hadházy Sándor szerint annak is nagy szerepe volt a győzelemben, hogy több száz aktivista dolgozott a térségben. "Igyekeztünk felkeresni mindenkit, és választ adni a felmerülő kérdésekre" - tette hozzá.
A helyi részvételi aránnyal kapcsolatban - amely az országos átlagnál magasabb, csaknem 70 százalék volt - megjegyezte, hogy a térségben ennek hagyománya van.
A politikus a következő ciklus legfontosabb területének továbbra is a közlekedéshez és az árvízi védekezéshez kapcsoló kérdéseket tartja. Azt mondta, a tömegközlekedés fejlesztésnek részeként javítani kell a HÉV-közlekedést, és elindult egy program, amelynek keretében a Dunára szeretnék áthelyezni a munkába járók és a turisták közlekedésének egy jelentős részét is.
Szólt arról, hogy a térségben nagyon várják az M0-s autóút folytatását, a közbeszerzési eljárás már folyamatban van, a nyár végére zárulhat le, utána elkezdődhet a tervezés. Kitért arra is, hogy a 10-es főúton az ürömi elágazás csomópontjának átépítése még ebben az évben elkezdődik, és remélhetőleg még az idén be is fejeződik, emellett zajlik a 11-es főút felújítása.
Hadházy Sándor mind a turizmus, mind a helyben élők szempontjából jelentős előrelépésként értékelte a Bécs és Budapest közötti kerékpárút fejlesztését, amelynek részeként új gyalogos-kerékpáros híd épül Szigetmonostor és Szentendre, illetve Kisoroszi és Visegrád között. Hozzátette, hogy egy harmadik ilyen híd is szerepel az elképzelések között, az Pócsmegyert kötné össze Leányfaluval.
Szintén fontos eseménynek nevezte, hogy Visegrádon és Tahitótfaluban elkezdődött az árvízvédelmi rendszer kiépítése. Hozzátette: "azt szeretném, ha Dunabogdány és Leányfalu árvízi biztonsága is megvalósulhatna, hiszen mindkettő nagyon megszenvedte az elmúlt árvizeket".
Kapcsolódó cikkek:
Választási hírek és eredmény
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.
2025. Július 30. 10:05, szerda | PR
Beleznay Endre beveszi a Szigetvári Várat
sisakban, történelemmel ès humorral
2025. Július 30. 09:20, szerda | PR
„Gyógyvíz, palacsinta és humorfürdő”
Beleznay Endre csobbanása a Szigetvári Gyógyfürdőben