Városlista
2026. január 13, kedd - Veronika

Hírek

2013. Július 05. 08:12, péntek | Helyi
Forrás: MTI

Hamarosan elkészül a Szentendre és Pomáz közti út felújítása

Hamarosan elkészül a Szentendre és Pomáz közti út felújítása

Befejezték az Új Széchenyi Terv keretében zajló Pest megyei útfelújítások közül az első projektet Soroksár és Örkény között, és a végéhez közeledik a Szentendrét Pomázzal összekötő, nagy forgalmú szakasz átépítése is.

Pécsi Norbert Sándor csütörtökön tájékoztatta minderről az MTI-t, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője elmondta, hogy a Soroksár és Örkény közötti út 3,4 kilométeres szakaszát Ócsa térségében, illetve átkelési szakaszán 211 millió forintból korszerűsítették. Ahol kellett, megerősítették a pályaszerkezetet, kicserélték az elöregedett kopóréteget, és egy buszmegálló-párt, valamint egy gyalogos átkelőt is létrehoztak. A kivitelező Ócsa belterületén kitisztíttatta az árkokat, és egyebek mellett gondoskodtak a forgalomtechnikai jelzések felújításáról is - tette hozzá a szóvivő.

Közlése szerint az uniós finanszírozású mellékút-felújítási program részeként a régióban javában dolgoznak a Szentendre és Pomáz közötti összekötő út 2,5 kilométeres szakaszán is. Itt a munkálatok miatt egy ideje váltakozó irányban engedik a forgalmat, ami a reggeli és a délutáni csúcsidőszakokban jelentős torlódást okoz. A közel 389 millió forintba kerülő projekt tartalmazza a pályaszerkezet és a kopóréteg cseréjét, illetve az út környezetének korszerűsítését is. Az aszfaltozási munkák a tervek szerint e héten befejeződnek, utána már csak "pontszerű" terelések várhatók, tehát hamarosan mérséklődnie kell a torlódásoknak - mondta Pécsi Norbert Sándor.

Pest megyében az év végéig összesen több mint 16 milliárd forintnyi uniós forrást használ fel a térség mellékútjainak korszerűsítésére a projektgazda Magyar Közút, a megítélt összegből közel 82 kilométernyi utat tesznek rendbe.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld

Felszólította Kubát az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.

2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld

Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően

Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.