Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2012. November 02. 12:27, péntek | Helyi
Forrás: lvp

Hat méter mély beton a mobilgát alatt

Hat méter mély beton a mobilgát alatt

A bontások és a hosszas tereprendezés után elkezdődött a minap a belvárosi árvízvédelmi fal építése. A munkák során a szakemberek hat méter mélyen betonozzák ki a védmű, így a mobilgát alapjait is.

Mivel télen a jogszabályok szerint építési munkák nem végezhetők, így nem sok ideje maradt a kivitelező cégnek idén a gát munkálataival. A szakemberek azonban már a bontási és tereprendezési feladatok után az építésnél tartanak, jelenleg ugyanis a védmű alapjain dolgoznak.

A napokban a jachtkikötő és a Rév utca között dolgoznak a szakemberek, akik ezen a szakaszon a korábban épített árvízvédelmi vasbeton falat emelik meg, fejtett ki Varjú Lajos. A műszaki felelős hozzátette, hogy emellett a műszaki út alépítményének a kialakítása is zajlik, valamint a Bem József utcáig a kivitelező elbontotta a korábbi árvízvédelmi kis építményt, helyére pedig vasbeton fal épül, melynek már az alapozása folyik hat méter mélységben. Ennek a védműnek kettős a szerepe, hiszen az átszivárgó talajvíztől is véd, amellett feladata, hogy a magassági biztonság érdekében épülő falat is megtartsa.

A Bem József utcától a Péter Pál utcáig épülő védmű ugyanezzel a módszerrel épül majd, annyi különbséggel, hogy ezen a szakaszon helyezi majd ki a város árvízkor a mobilgátat.

A beruházás végső határideje 2013 ősze, a mobilfal tartószerkezetnek viszont még idén el kell készülnie. A belvárosi gátszakasz több mint két és fél kilométeren újul meg, melyből az országban egyedüliként 333 méter mobilfal védi majd Szentendrét árvízkor.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:45, hétfő | Életmód

A Tavaszi nagytakarítás kampányban 1500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni