Városlista
2025. július 31, csütörtök - Oszkár

Hírek

2013. Március 26. 09:18, kedd | Helyi
Forrás: lvp

Időközi választások: „nyert a Fidesz, de csökken a támogatottsága”

Időközi választások: „nyert a Fidesz, de csökken a támogatottsága”

Szentendrén és Dunakeszin is a fideszes képviselőjelöltek nyerték a vasárnapi időközi önkormányzati képviselő-választást. Ezzel együtt az ellenzék szerint látszik, hogy csökken a kormánypárt támogatottsága.

Szentendrén 33 százalékos részvétel mellett 40 százalékos eredménnyel nyert a Fidesz-KDNP jelöltje az MSZP-s előtt, míg Dunakeszin 37 százalékos részvétel mellett egyértelmű Fidesz siker született, hiszen a másodikként záró Együtt 2014 jelöltje a szocialista indulóéval együtt összesítve sem szerzett annyi voksot, mint a kormánypárti jelölt.

Kósa Lajos a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a választók nem fordultak el a Fidesztől, addig az ellenzék véleménye, hogy egyre kisebb a kormánypárt támogatóinak tábora.

Az Együtt 2014 – PM választási szövetség az eredményekből kiderül, hogy egyre csökken a kormány támogatottsága. Mint Jávor Benedek kifejtette, a 2014-es választásokat majd a most bizonytalan szavazók döntik el, ezért szerinte bizakodásra ad okot a Dunakeszi választás.

Az Együtt 2014-PM társelnöke hozzátette, hogy szerinte a magyar társadalomban komoly igény van arra a politizálása, arra a politikai tartalomra, amit ez a szövetség kínál, és azt látják, hogy a dunakeszi választáson sok bizonytalan, a választásokon korábban részt nem vevő választópolgár is elment az urnákhoz és leadta a szavazatát a közös jelöltre.

A szocialisták szerint pedig az időközi választás eredménye azt mutatja, hogy mindenképpen össze kell fogniuk az ellenzéki pártoknak. Az MSZP véleménye ezen túlmenően, hogy a hétvégi eredményekből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld

Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe

Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód

Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével

Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik