Városlista
2025. július 31, csütörtök - Oszkár

Hírek

2014. Augusztus 08. 08:27, péntek | Helyi
Forrás: Lenger

Indul a Szeniorok Szentendrei Iskolájának ötödik féléve!

Indul a Szeniorok Szentendrei Iskolájának ötödik féléve!

Az ötödik képzési félévével folytatódik hamarosan a népszerű szentendrei szenior iskola, mely továbbra is a Zsigmond Király Főiskola és a szentendrei önkormányzat együttműködésében várja az 50 év feletti hallgatókat.

Több mind 150 hallgató vett részt a Szeniorok Szentendrei Iskolájának eddigi négy féléves képzésein, mely a népszerűségnek köszönhetően hamarosan újabb szemesztert kezd. Jászberényi József főiskolai tanár, a képzés vezetője kifejtette, hogy a szenior korosztály számára ingyenes előadások szeptember 17-én, szerdán 15 órakor kezdődnek majd. Az első órán a mai civilizáció ellentmondásai címmel a képzés vezetője várja az érdeklődőket a Városháza dísztermében.

Az ingyenes előadássorozat mellett tandíjas tanfolyamok ezúttal is indulnak, melyek szeptember 29-én kezdődnek. Egy tanfolyam 10 ezer forint, melyért a szentendrei, 50 év feletti hallgatók 21 tanórán vehetnek részt. Az érdeklődők egyebek közt angol, művészettörténeti, gyógyászati, lakberendezési, internetes tanfolyamokat is választhatnak, valamint az időskori önértékelési kurzust vagy az időstornát is. De emellett számos egyéb óra is indul, melynek teljes listája a korkozpont.szentendre.hu folyamatosan bővül.

A képzésekre augusztus 25-étől lehet jelentkezni az Aranykor Központban (Dunakorzó 18.), a P’art Mozi épületében. A központ ügyelete minden hétfőn, szerdán, pénteken 15 és 17 órakor várja a szeniorokat.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld

Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe

Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód

Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével

Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik