Hírek
2013. Május 16. 08:05, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Kelet-indiai törzsi harci táncbemutató Szentendrén - VIDEÓVAL

Először mutatkozik be Magyarországon – Szentendrén, Budapesten, Kecskeméten és Egerben – egy kelet-indiai törzsi harci táncot bemutató csoport Guru Sjama Csaran Pati vezetésével május 17 és 21 között.
Magyarországon eddig még nem ismert indiai táncstílus, a cshaú mutatkozik be, amely 2010-ben az UNESCO Világörökségi listájára került. A törzsi tánc olyan látványos kosztümöket, maszkokat is felvonultat, amely bővelkedik harcművészeti elemekben.
Az együttes repertoárja 13 darabból áll, ezek közül válogatnak majd a magyarországi közönségnek. A darabok felölelik az indiai mitológia minden területét a népmeséktől kezdve a két nagy eposz, a Mahábhárata és a Rámájana történetein keresztül a Védák legendáin át a vallásos históriákig – mondta Szabó Krisztina, az Indiai Kulturális Központ programszervezője.
Érdekessége, hogy az előadásoknak, daraboknak nincs dalkísérete, mint a klasszikus műfajoknak, hanem csak hangszeres zenei kíséretet használ különféle dobokkal, fúvós hangszerekkel – tette hozzá.
A tánc elnevezésére több magyarázat is él, az egyik szerint a szanszkrit csájá „árnyék, kép, maszk”, míg a másik szerint a csaúní „katonai tábor” szóból származik. A cshaút a helyi fesztiválok alkalmából táncolják, legfőképp a Csaitra Parva tavaszi ünnep alkalmával, ez 13 napig tartó fesztivál Kelet-Indiában.
A táncosok férfiak, akik hagyományos művészcsaládból vagy helyi közösségek tagjai közül kerülnek ki. Az előadást éjszaka tartják, nyílt terepen, tradicionális népzenei aláfestéssel. Kedvelt hangszereik a sehnáí és a mohuri, mindkettő fúvós hangszer, de többféle dob is kíséri az előadást. A hangszereket és a maszkokat külön kézműves csoportok készítik.
Guru Sjama Csaran Pati, a csoport vezetője 1940-ben született, Mumbaiban szerzett táncos diplomát. Művészetét több díjjal ismerték el. Mind szólóelőadásokban, mind táncdrámákban szerepel, világszerte tart workshopokat, előadással egybekötött táncbemutatókat. Felesége zenész, a cshaú zene elismert képviselője; leánya is táncos, aki jelenleg odisszi és cshaú táncot tanít Angliában. Az odisszi tánc India klasszikus táncainak egyike, Orissza államból származik. Szoborszerű pózok, finom gesztusok és mimika, hajlékony törzsmozdulatok jellemzik ezt a stílust, amely az orisszai templomi hagyományban gyökerezik.
A bemutató látható:
Május 18. 16.00: Skanzen, Pünkösdi Sokadalom
Május 19. 14.00 és 17.00: Skanzen, Pünkösdi Sokadalom
Május 20. 15.00: Skanzen, Pünkösdi Sokadalom
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik