Hírek
2013. Június 27. 13:04, csütörtök |
Helyi
Forrás: lvp
Keressük a nyár legjobb pillanatát! JÁTÉK
Ismét játékra hívjuk a szentendreieket és a környékbelieket! Küldje be a legjobb nyári pillanatáról készült fotóját, a legtöbb szavazatot gyűjtő 20 ezer forintos ajándékutalványt nyer a Z+K Euro Kft. felajánlásában.
Igaz, hogy alig kezdődött el a nyár, ráadásul az elejéből az árvízi védekezés jócskán el is vett, de mindezzel együtt már elkezdődtek a fesztiválok, tombol a kerti partik szezonja, javában tart a strandidőszak, a gyerekek táboroznak, sőt jó néhány család pihen, kirándul, nyaral. Ráadásul mindenkinek akad bőven szép emléke a korábbi nyarakról is, amelynek fotóját szívesen megosztaná másokkal. Éppen ezért újabb játékot indítunk, mellyel keressük a nyár legjobb pillanatáról készült fotót. Természetesen játékosaink ezúttal is nyerhetnek az InfoSzentendre.hu-val.
Ehhez nem kell mást tenni, mint kiválasztani egy nyári fotót (lehetőleg állót) és beküldeni nekünk a Facebook oldalunkon található regisztrációs lappal. Ezután pedig már csak mozgósítani kell a barátokat, ismerősöket, családtagokat, hogy szavazzanak!
A legtöbb voksot gyűjtő kép beküldője pedig a Z+K Euro Kft. szentendrei építőanyag kereskedés felajánlásában egy 20 ezer forint összértékű, ajándékutalványt nyer, mely beváltható egy évig a Galamb József utca 2. szám alatti telephelyen homlokzati hőszigetelő vagy építőanyagokra.
További részletek és szabályzat ITT!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
