Hírek
2013. Május 03. 08:00, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Kezdődik a Dumtsa Korzó Szentendrén
Ma indul és szeptember végéig minden hétvégén nyitva áll Szentendrén a Dumtsa Korzó, amely egyebek mellett utcaprogramokkal, gasztronómiai különlegességekkel, helyi termékekkel és alkotásokkal várja a látogatókat.
Sárfi Gabriella, a civil kezdeményezésű programsorozat főszervezője az MTI-nek elmondta, hogy Szentendre belvárosa öt hónapon át egyszerre lesz nyitott kávéház, galéria, színes vásár és pódium.
Hétvégenként mindenki találhat magának programot, mert az utcakoncertek mellett prózai és zenés előadások, neves képző- és iparművészek kiállításai, nyitott alkotóműhelyek, galériák, közös tánc és változatos gyerekfoglalkozások várják a vendégeket.
Sárfi Gabriella hozzátette: a kulturális és kulináris fesztivál második évének újdonsága, hogy a péntektől vasárnap estig tartó kitelepülés egy-egy téma köré szerveződik, például az aktuális zöldség vagy gyümölcs és a hozzájuk kapcsolódó zamatos termékek köré. Első alkalommal a spárga kerül főszerepbe, de az anyák napi készülődés jegyében virágvásárt is tartanak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás
2024. Május 18. 11:00, szombat | Életmód
Kormány-egészség
Hornung Ágnes: ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt