Hírek
2014. Február 15. 08:08, szombat |
Helyi
Forrás: MTI/ fotó: fb.com/kaukazus
LMP: kocsmai zenés kampány Szentendrén – énekes, dalszövegíró jelölttel

Bemutatta az LMP pénteken Pest megyei országgyűlési képviselőjelöltjeit, akik a párt szerint képesek lesznek hitelesen megvalósítani a kitűzött korrupcióellenes és munkahely-teremtési célokat.
Az ellenzéki párt jelöltjeit Szél Bernadett, az LMP társelnöke mutatta be pénteken, Budapesten újságíróknak. Hangsúlyozta, pártjuk indítja a legtöbb, összesen 22 női jelöltet a 106 egyéni körzetben, emellett az országos listán is alkalmaznak női kvótát, amelynek eredményeként minden harmadik jelöltjük nő. A politikus szerint ezzel is azt hangsúlyozzák, hogy a nők szerepvállalását az élet minden területén támogatni kell.
Szél Bernadett a legfontosabb céljaik között említette a kisgyermekes családok segítését, amit rugalmas munkaidővel, járulékkedvezménnyel és a munka törvénykönyvének humánusabbá tételével kívánnak elérni.
Tájékoztatása alapján az LMP Érden Varga Illés Levente 39 éves nős, három gyermekes, ökoépítészt, Szentendrén Kardos-Horváth Jánost, a Kaukázus zenekar frontemberét indítja, aki egyebek mellett kocsmai zenés kampányokat is tervez – mondta.
A párt jelöltje Vácon Dengelegi Zsuzsa, aki 43 éves két gyermekes szociális munkás, Dunakeszin Juhász Péter 37 éves egy gyermekes újságíró, Gödöllőn Lengyel Szilvia, az LMP-frakció 43 éves, kétgyermekes tagja, Vecsésen Pintér Sándor 59 éves kétgyermekes közgazdász. Az LMP Szigetszentmiklóson a 63 éves Jaksa-Ladányi Emma önkormányzati képviselőt, Nagykátán Mikus Csaba 44 éves, kétgyermekes autószerelőt, Monoron Török László 57 éves, egygyermekes ócsai önkormányzati képviselőt, Dabason Zagyva Gabriella 45 éves környezetvédelmi referenst, míg Cegléden Földi Áron 34 éves geográfust indítja. A közgazdász, szociológus végzettségű, kétgyermekes Szél Bernadett Budaörsön indul.
Kapcsolódó cikk:
Hivatalosan megkezdődött a kampány - íme a változások
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik