Hírek
2014. Január 14. 07:31, kedd |
Helyi
Forrás: PMRFK
Megszállták az áruházakat a tolvajok – elfogás a szentendrei rendőröktől

Egy budaörsi, egy budakalászi és egy dunakeszi áruházból is megkíséreltek fizetés nélkül távozni a gyanúsítottak. Lebuktak mindannyian és így a szentendrei rendőrök is előállították a gyanúsítottat.
A szentendrei rendőrök január 12-én 10 óra körüli időben egy 33 éves budapesti férfit fogtak el, aki egy budakalászi áruházban 35 darab különféle elemet, valamint 4 darab női harisnyát tett a táskájába és a pénztárnál fizetés nélkül távozott. Az áruház biztonsági szolgálatának munkatársai felfigyeltek a gyanúsan viselkedő J. Zsoltra, akit a rendőrök kiérkezéséig feltartóztattak. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 33 éves férfit, aki ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya is eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt U. Dávid László 20 éves kerepesi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre adatok szerint a 20 éves gyanúsított január 10-én 15 óra körüli időben egy dunakeszi áruházban eltulajdonítási szándékkal különféle műszaki cikkeket helyezett a ruházata alá, majd megkísérelt fizetés nélkül távozni. A bűncselekményt észlelte a biztonsági őr és a járőrök kiérkezéséig visszatartotta a férfit, akit a dunakeszi rendőrök a helyszínen elfogtak, előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki.
A Budaörsi Rendőrkapitányság nyomozói szintén lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Sz. László 60 éves budapesti lakost. A férfi január 12-én 11 óra körüli időben egy budaörsi áruházban több árucikket és élelmiszert a táskájába rejtett és a termékekkel fizetés nélkül távozott. A biztonsági őrök ebben az esetben is észlelték a bűncselekmény elkövetését és értesítették a rendőrséget. A férfit a járőrök elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.
A lopással okozott kár mindhárom esetben a helyszínen megtérült.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik