Hírek
2013. Október 21. 08:51, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Megszólalt a Szentendrei Református Gimnázium új orgonája – miniszteri avatás
Ünnepi koncerttel avatták fel szombaton a Szentendrei Református Gimnázium új orgonáját. Az eseményen köszöntő beszédet mondott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
„Arra vannak az iskoláink, a magyar oktatási-köznevelési rendszer, hogy élvezettel adjuk tovább a tudást” - mondta a miniszter az új orgona ünnepélyes felavatása alkalmából rendezett koncerten.
Mint fogalmazott, orgonát építeni a világ harmóniájának leképezése, olyan hangszerről van szó, amelynek közösségi szimbolikája is van. Az orgonát hallgatva lehet élvezni a zenét, de a tudást, a hitet és a tudás átadását is - tette hozzá. Balog Zoltán emlékeztetett: amikor a Szentendrei Református Egyházközség a kilencvenes években csaknem tízéves küzdelem után nem adta fel és elindította az iskolát, majd a következő tíz évben nemcsak fenntartotta, de gyarapította is, akkor ez azt is üzeni, hogy nemcsak kitartottak, de egyre több örömöt is látnak abban, hogy a városban van egy református gimnázium. Ennek egyik legerősebb bizonyítéka az orgona, amely "a lélek és a szellem luxusa, a lélek és a szellem gyönyörűsége".
Az egyházközség presbitériuma 2012 júniusában döntött arról, hogy egy 25 regiszteres, kétmanuálos orgona épüljön a református gimnázium kápolnájában Zászkaliczky Tamás orgonaművész tervei szerint. A megbízást a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra nyerte el. A hangszer ez év augusztusára készült el, a csaknem 60 millió forintos költséghez az Emberi Erőforrások Minisztériuma hárommillió forinttal járult hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
