Hírek
2015. Február 18. 09:29, szerda |
Helyi
Forrás: Szentendrei Kosárlabda SE
Nagy különbséggel győztek kosarasaink
Jelentős különbséggel nyertek a Szentendrei Kosárlabda SE NB II-es felnőtt játékosai. A csapat a hétvégén Dunaharaszti ellen lépett pályára.
Szentendrei KSE - Dunaharaszti MTK – Baján Gergely összefoglalója
A második meccsünket játszottuk a szezon második felében. Korábban edzőnk kitűzött egy célt, melynek ez a meccs megnyerése is a része volt, így készültünk a mérkőzést megelőző edzéseken is.
A mérkőzésre mindkét csapat foghíjasan érkezett, így sejtettük, hogy ellenfelünk nem fog tempós játékot erőltetni, de mi igyekeztünk gyorsan, lendületesen játszani. Az első negyedben ennek ellenére kicsit lassan kezdtünk és csak a negyed vége felé lendültünk bele a játékba. Ekkor már látszódott az eredménye a korábbi munkának és készületnek.
Továbbküzdöttünk a második negyedben is és a félidő végére a két alakulat között már nagyobb volt a pontkülönbség (szerencsére a mi részünkre).
Ekkor az edzőnk arra kért minket, hogy ne lankadjon a figyelmünk és ahogy eddig is, a második félidőben is 100 százalékos teljesítményt nyújtsunk. Így sikerült a harmadik és a negyedik negyedet is megnyerni és végül beállítani a 106-69-es végeredményt.
Elégedetten jöttünk le a pályáról, de az élet itt nem áll meg, a következő héten erősebb csapattal kell majd megküzdenünk és bizonyítanunk, hogy a készületünk nem hiábavaló.
Szentendrei KSE - Dunaharaszti MTK 106-69
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
