Városlista
2026. április 28, kedd - Valéria

Hírek

2014. November 26. 08:46, szerda | Helyi
Forrás: MTI

Öt évvel ezelőtti fegyveres rablás gyanúsítottjait fogták el – egyikük budakalászi

Öt évvel ezelőtti fegyveres rablás gyanúsítottjait fogták el – egyikük budakalászi

Fegyverrel és késsel támadta meg, illetve rabolta ki két maszkos férfi egy teherautó utasait, súlyos sérüléseket okozva még 2009-ben Vácrátóton. A bűncselekmény gyanúsítottjait csak most sikerült elfogni.

Közölte mindezt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője kedden az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: a nyomozati iratok szerint 2009. november 2-án éjjel két férfi Vácrátót egyik utcájában egy bóját tett ki az út közepére, mellyel megállásra kényszerítették az arra közlekedő tehergépkocsit. Amikor a sofőr kiszállt, az akkor még ismeretlen tettesek – arcukat fekete maszkkal eltakarva - rátámadták, ütni kezdték. A férfi barátja - aki szintén a kocsiban ült - igyekezett megvédeni társát, de a támadók egyike őt is bántalmazta, majd lábon lőtte. A két maszkos férfi ezután késekkel esett neki a sértetteknek, egyiküknek életveszélyes sérüléseket okozva - magyarázta a szóvivő.

Tájékoztatása szerint a támadók több mint egymillió forintot loptak el a teherautóból, majd elmenekültek. A két sérült kórházba került.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölési kísérlet, rablás és testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen, de mivel a nyomozás nem vezetett eredményre, az eljárást 2012 augusztusában felfüggesztették.

Beluzsárné Belicza Andrea közölte: a közelmúltban újabb információ merült fel a gyanúsítható személyekkel kapcsolatban, ezért október 18-ától folytatódott a nyomozás. Kiderült például, hogy a 28 éves budakalászi B. Györgyöt a rablás napján a jobb kezén lévő vérző sérülés miatt egy fővárosi kórházban látták el. Ő lett az egyik gyanúsított, s társát, F. József 33 éves zebegényi lakost is azonosították a rendőrök.

A két férfit november 17-én elfogták, kihallgatták, majd őrizetbe vették. Az illetékes bíróság két nap múlva elrendelte előzetes letartóztatásukat - tette hozzá a PMRFK szóvivője.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld

Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója

Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.