Városlista
2026. február 27, péntek - Ákos, Bátor

Hírek

2013. Június 18. 08:15, kedd | Helyi
Forrás: lvp/szentendreihirek.hu

Rajzokkal szépült meg a Bükkös-aluljáró

Rajzokkal szépült meg a Bükkös-aluljáró

Ismét diákok szépítették meg a közelmúltban a Bükkös-aluljárót, melynek korábbi rajzai már elkoptak, most azonban újra a helyiek és az idelátogatók kedvelt látványossága lett.

A Bükkös-aluljárót először 2003-ban újították meg gyermekrajzokkal az AGY Művészeti Iskola diákjai és tanárai. Majd tíz évvel később azonban ismét szükségessé vált a festés, hiszen az egy évtized alatt a képek elkoptak, megrongálódtak. Éppen ezért már tavaly ősszel összefogott a Bükköspartiak Baráti Köre Egyesület a VSZ Zrt-vel valamint a Móricz Zsigmond Gimnázium diákjaival, akik a közelmúltban fejezték be a felújítást.

Zakar Ágnes, szervező beszámolója szerint az idei megújulás a 10. e osztálynak köszönhető, melynek tagjai Kerezsi Csaba igazgató navigálásában „közösségi szolgálati munka” keretében festettek, alkottak két hétvégén keresztül. Munkájukat támogatta a VSZ Zrt., Kroó József igazgató, Mandula Gergő és Perneczky Sára, valamint segítette Bádonyi Kinga tanárnő, a Napháza Óvoda vezetője, aki szabadidejében tervezte meg, és vett részt a diákokkal a Bükkös-aluljáró megújításában.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 26. 17:00, csütörtök | Életmód

Húsvéttól látható a restaurált jeruzsálemi Szent Sír barokk mása Veszprémben

Elkészült a jeruzsálemi Szent Sír barokk másának restaurálása a veszprémi várnegyedben.

2026. Február 26. 16:00, csütörtök | Külföld

Szerdától csak elektronikus beutazási engedéllyel lehet az Egyesült Királyságba utazni

Szerdától kizárólag az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be a nem vízumkötelezett külföldiek, köztük az Európai Unió állampolgárai az Egyesült Királyságba.