Városlista
2026. április 6, hétfő - Vilmos, Bíborka

Hírek

2012. November 22. 11:53, csütörtök | Helyi
Forrás: lvp

Rekord részvétel a V-8 Kupán

Rekord részvétel a V-8 Kupán

Idén már harmadik alkalommal rendezte meg a V-8 Uszoda és Szabadidőközpont V-8 Kupa elnevezésű saját versenyét múlt hétvégén. A megmérettetésre ezúttal több mint négyszázan jelentkeztek, köztük a legtöbben Szentendréről.

Már tavaly is akkor érdeklődés mellett zajlott le a V-8 Kupa, hogy a szervezők idén egyből kétnaposra rendezték a megmérettetést, melyen akár a család minden tagja talált magának versenyszámot és kategóriát, hiszen a V-8 már 2 éves kortól 99 éves korig várta a jelentkezőket. Sőt ezúttal már fogyatékkal élők is nevezhettek a küzdelemre.

Balogh Zoltán ügyvezető elmondta, idén több mint négyszázan neveztek a kupára, a jelentkezők pedig nemcsak a városból, hanem a környékről és a tágabb kistérségből, így például Vácról, Veresegyházáról, is szép számmal megmérettették magukat. Ráadásul iskolákon és sportegyesületeken kívül jó néhány hobbisportoló is medencébe ugrott.

A verseny mellett a Kolonics György emlékkiállítást is láthatták a kupán résztvevők illetve a szurkolók. A tárlat a sportoló életét bemutató relikviákkal, videókkal szerdáig várta az érdeklődőket.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2026. Április 05. 14:00, vasárnap | Sport

FA Kupa - A Liverpool kiütésével elődöntős a Manchester City

A tavalyi döntős Manchester City 4-0-ra legyőzte szombaton kora délután a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó angol FA Kupában, és a legjobb négy közé jutott.

2026. Április 05. 12:00, vasárnap | Életmód

Megérkezett a magyar piacra a BAIC kínai autómárka

Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon