Hírek
2013. Augusztus 27. 07:53, kedd |
Helyi
Forrás: MTI/Fotó: Rákóczi Szövetség archívum
Szentendrén jubilál a Kárpát-medencei Főiskolás Tábor
Elsősorban a határon túl élő magyarok összefogásának, illetve az anyanyelvi oktatás előtérbe helyezéséről esett szó a 25. Kárpát-medencei Főiskolás Tábor nyitó napjának délutánján a szentendrei Pap-szigeten.
A tábort szervező Rákóczi Szövetség nevében Halzl József elnök köszöntötte az egyhetes programra érkezett mintegy 110 határon túli diák képviselőit, majd Gál Gábor, a Híd-Most szlovák-magyar vegyespárt elnökségi tagja és parlamenti képviselője tartott előadást pártja céljairól, valamint a Felvidéken élő magyarok helyzetéről. Mint mondta, a legfontosabb a magyarság megmaradása a Kárpát-medencében, így a Felvidéken is. A szlovák törvényhozás magyar képviselője a legsúlyosabb problémának - hasonlóan az anyaországban tapasztaltakhoz - a megosztottságot nevezte, ezért a "közös hangra" való törekvést tanácsolta a fiataloknak. Példaként hozta fel, hogy noha a 150 tagú szlovák parlamentben nagyon sok "hátsó gondolattal" és rosszakarattal kell megküzdenie pártjának, muszáj együttműködniük szlovák képviselőtársaikkal, hogy a kinn élő magyarok számára is kedvező döntések születhessenek.
Gál Gábor a Kárpát-medencei, ezen belül a felvidéki magyarság jövőjéről szólva többször is megemlítette: fontos, hogy a szülők magyar nyelvű iskolákba írassák gyermekeiket, de azt is hangsúlyozta, hogy a fiataloknak - például a határokon átnyúló projektek révén - helyben kell megtalálniuk a boldogulásukat. A politikus végrehajthatatlannak nevezte a kettős állampolgárság elé számtalan akadályt gördítő szlovák törvényt (e szerint aki felveszi a magyar állampolgárságot, az automatikusan elveszíti a szlovákot). Emlékeztetett, hogy ez ügyben 2011-ben alkotmánybírósági beadvánnyal éltek, de máig nem történt semmi.
A képviselő a nehézségek, illetve a magyarság vállalásával együtt járó kellemetlenségek ellenére a regionális szintű kapcsolatok erősítését, a befogadás képességének fejlesztését, illetve azt kérte a táborlakóktól, hogy hazatérve minden őket érintő ügybe "szóljanak bele", aktívan vegyék ki részüket a helyi közéletből.
A szentendrei tábor nyitó napján Tóth Ferenc dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő a magyarországi katasztrófavédelmi rendszerről, az idei árvízi védekezés tapasztalatairól, valamint a külföldön is kutató-mentő tevékenységet folytató Hunor mentőszervezetről tartott előadást.
A Kárpát-medencei Főiskolás Táborba a Rákóczi Szövetség főiskolás és egyetemista tagjain kívül idén 40 határon túli magyar diákszervezet kapott meghívást (közülük 22 képviselteti magát). Az egyebek mellett Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról és Délvidékről érkezett fiatalok a közélet, a gazdaság, a tudomány és a kultúra különböző területeiről hallhatnak előadásokat, de számos szabadidős program is vár rájuk szombatig.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 07. 10:12, vasárnap | Belföld
A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál
2025. December 07. 10:06, vasárnap | Életmód
Agroinform.hu: a fenyőfát vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel
December első hetében tömegesen is elkezdődött a fenyőfák árusítása az alkalmi árusok utcai és piaci standjain, a vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
