Hírek
2013. Február 20. 11:32, szerda |
Helyi
Forrás: lvp
Töretlen stabilitás Szentendrén – elfogadták az új költségvetést

Elfogadta az önkormányzat idei költségvetését a minap a szentendrei képviselő-testület, a városvezetés szerint pedig a reorganizációs év után 2013 a töretlen stabilitás éve lesz.
A testület ellenszavazat nélkül fogadta el a közelmúltban az idei költségvetést, mely könyvvizsgálók véleménye alapján, mindenre kiterjedően megfelel a jelenlegi törvényi szabályozásoknak. Az új költségvetési rendelet kettéválasztja a kötelező és a szabadon vállalt feladatok, költségvetés szerinti megjelenítését. A városvezetés szerint a tavaly zajló reorganizációs folyamat stabil pályára állította Szentendrét, így idén a város képes lesz legalább az eddigi, de ha lehet, akkor emeltebb színvonalon működteti intézményeit, ellátni a kötelező és az önként vállalt közszolgáltatásokat, valamint megrendezni a hagyományos városi ünnepségeket, rendezvényeket.
Mindemellett a város az állami adósságkonszolidáció mértékétől függően bővítheti az önként vállalt feladatainak körét a szociális, kulturális és sport támogatások terén is. Dietz Ferenc polgármester a költségvetés elfogadásakor kifejtette, hogy folyamatosan tárgyal a Belügyminisztériumban az állami adósságátvállalás mértékéről, mivel a városvezetés célja, hogy a konszolidáció során Szentendre szempontjából legkedvezőbb, az állam által kínált 50 százaléknál magasabb adósságátvállalás valósulhasson meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik