Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2013. Január 20. 08:00, vasárnap | Helyi
Forrás: lvp

Túl az első nagy lépésen a járási hivatal

Túl az első nagy lépésen a járási hivatal

Már javában zajlik a munka a járási hivatalban, mely a helyőrségi klubban kapott helyett Szentendrén. Varga László a hivatal vezetője szerint zökkenőmentesen folyik az átállás.

A Szentendrei Járási Hivatal a Dózsa György úti egykori Helyőrségi Otthonban működik, ahol egyebek mellett az okmányirodai, a gyámhatósági ügyintézés zajlik, de mellettük a szociális ügyek egy részét is itt intézhetjük valamint a hivatal dolgozóinak hatáskörébe tartozik még az építéshatósági felügyelő munka is.

A Szentendrei Járási Hivatal vezetője hozzátette, hogy mindezek mellett még a helyi védelmi bizottsági feladatok és a hivatal hatásköre. Varga László bízik abban, hogy ezeket zökkenőmentesen tudja átvenni a szervezet az önkormányzattól és nem lesz fennakadás a működésben.

A járások kialakításában három lépcsőben zajlik, az elsőbe az feladatok átadása, átvétele tartozik, amit Varga László szerint már sikerült megvalósítani. Az akadálytalan átalakítás és működtetés után a második fázisban a kormányablakok kialakításával válhat igazán kényelmessé az ügyintézés. Ezek megvalósításakor az adóügyektől kezdve a gyámügyeken át a társadalombiztosítási ügyekig, mindent egy helyen lehet majd intézni. A harmadik lépcsőfok pedig, hogy mindezek költséghatékonyan működjenek.

A járási hivatal vezetője reméli, hogy év végén mindháromban eredményeket tud felmutatni a szentendrei, melyhez tizenhárom település tartozik.

A hivatal működését egyelőre némileg beárnyékolja, hogy az ügyfelek telefonon még nem érhetik el, mivel megállapodás kötés után felmondta a szerződést a telefonos társaság, így új szolgáltatóval kell szerződnie a hivatalnak. Jövő hétre azonban a tervezettek szerint ez a probléma is megoldódik.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:30, csütörtök | Bulvár

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Életmód

Művészetek Völgye - Csaknem háromezer program az idei fesztiválon

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen

Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.

2024. Május 09. 09:43, csütörtök | Sport

Konferencia Liga: Elsőként a Fiorentina jutott döntőbe