Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2014. November 04. 08:44, kedd | Helyi
Forrás: PMK

Vetélkedő csak nyertesekkel – Az én Szentendrém

Vetélkedő csak nyertesekkel – Az én Szentendrém

Lezárult Az én Szentendrém helytörténeti vetélkedő a közelmúltban. A megmérettetésen az első helyen Szalontay Rudolf Zoltán, a másodikon Klein László, a harmadikon Filó Magdolna végzett.

Október 19-én, a „könyves vasárnapon” sikeresen befejeződött a városismereti vetélkedő a Pest Megyei Könyvtárban. A résztvevők korábban három fordulóban mérték össze tudásukat. A verseny még júniusban elkezdődött egy helytörténeti totóval, mely a könyvtár kiadásában megjelent Olvasnivaló Szentendréről, szentendreiekről című szöveggyűjtemény írásain alapult. Ezt követte július-augusztusban a Városi séták munkafüzet, ami különböző helyszínekre kalauzolta el a versenyzőket, kellemes nyári elfoglaltságot kínálva azoknak, akik szerették volna jobban megismerni Szentendrét. Szeptemberben a versenyzőknek rövid esszében vagy fotósorozatban kellett jellemezniük a városhoz való viszonyukat. Az októberi döntőn (a lelkes közönségen kívül) huszönöten jelentek meg. A programot Hernádi Krisztina Nóra Szentendre természeti környezetét bemutató kiselőadása színesítette. A villámkérdések megválaszolása, a játékos feladatok megoldása és a „kutatómunka” elvégzése után az első helyen Szalontay Rudolf Zoltán (az Izbégi Általános iskola nyolcadikos diákja), a másodikon Klein László, a harmadikon Filó Magdolna végzett. A zsűri tagjai, Máté György és Pethő Németh Erika helytörténészek és Nincsevics Klára könyvtárigazgató nagyra értékelték a résztvevők munkáját. Gazdára találtak a nyeremények, senki nem ment el üres kézzel, és azt reméljük, hogy tudásban, élményekben is mindenki gyarapodott.

Becsei Zsuzsanna, Gaján Éva
könyvtárosok

A beérkezett sok érdekes írás közül bemutatunk néhányat - első: Luxemburgból Magyarországra! A fotókból bővebb válogatás látható a könyvtár Facebook-oldalán.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Életmód

Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban

Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban, a néhány napos állat felcseperedését a látogatók is figyelemmel kísérhetik a kifutóban - közölte az intézmény közösségi oldalán szombaton.

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: