Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2011. Július 07. 07:17, csütörtök | Belföld
Forrás: OrientPress

A SZÉP Kártya az Üdülési Csekk utódja

A SZÉP Kártya az Üdülési Csekk utódja

Az alkalmazottak és a munkavállalók akár évi 12 ezer forintot, az elfogadóhelyek pedig ennél is többet spórolhatnak, ha Üdülési Csekkről Széchenyi Pihenő Kártyára (SZÉP Kártyára) váltanak. Az első kártyát ma adták át.


Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese ma átadta Szőcs Lászlónak, a Mol csoport HR ügyvezető igazgatójának a hitelintézet által kibocsátott első OTP Széchenyi Pihenő Kártyát – tájékoztat a Világgazdaság. A kibocsátó reméli, hogy a kártya gyorsan elterjed és kulcsszerepe lesz a turizmus fellendítésében.

Szatmáry Kristóf, az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az átadás kapcsán elmondta, hogy a SZÉP Kártya program elindításával elsősorban az volt a céljuk, hogy olcsóbbá tegyék a megoldás igénybevételét. Ezt szerinte sikerült is elérni, ugyanis az Üdülési Csekknél a forgalom 6 százalék plusz ÁFA-t számolták fel a bankok, a SZÉP Kártyánál viszont csak 1,5 százaléka ÁFA-t számolnak. Így az elfogadók számára sokkal előnyösebb a kártyahasználat.

Szőcs László pedig azt említette, hogy a munkáltatónak vagy a munkavállalónak korábban 4 százalék jutalékot kellett fizetnie az Üdülési Csekknél, a SZÉP Kártyánál viszont nem kell díjat fizetni. Így egy háromtagú család 12 ezer forintot takaríthat meg, ha a munkáltató a SZÉP Kártyát választja.

Kovács Antal elmondta: több mint ötszáz munkahellyel tárgyaltak, melyek lehetséges partnereik a SZÉP Kártya programban. A hitelintézet az év végéig 8 ezer elfogadóhellyel szeretne tárgyalni és bízik benne, hogy jelentős részükkel megállapodást is köt. Hozzátette: a kártya kibocsátása annak viszonylag alacsony jutalékai ellenére várhatóan jó üzlet lesz az OTP Banknak, olyannyira, hogy a hitelintézet részvényei ennek köszönhetően drágulhatnak.

Az NGM államtitkára a kártya átadása kapcsán elmondta, hogy a program csak első eleme egy új cafetéria rendszernek, amelyet idén szeretne a kormány kidolgozni. A kabinet a cafetéria többi elemét is a SZÉP Kártyáéhoz hasonló, a jelenleginél olcsóbb módszerre szeretné cserélni. Terveik szerint ősszel nyújtanak be ezzel kapcsolatban jogszabálytervezeteket és jövő januárban már be is szeretnék vezetni az új rendszert.

Orientpress Hírügynökség

Címkék: széchenyi

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.

2024. Április 18. 14:30, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.

2024. Április 18. 14:29, csütörtök | Belföld

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.

2024. Április 18. 14:27, csütörtök | Belföld

Kis és közepes vállalkozók kaphatnak teret az eMagon

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a magyar kkv-k online értékesítési csatornáinak fejlesztésére