Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2012. November 10. 08:10, szombat | Helyi
Forrás: MTI / fotó: hangtarnok.klog.hu

Vissza a jövőből: háromrészes alternatív zenei koncertsorozat

Vissza a jövőből: háromrészes alternatív zenei koncertsorozat

Vissza a jövőből címmel háromrészes téli koncertsorozatot indul a fővárosi Fáklya Klubban. A hazai alternatív zenei színtér fontos szereplőit felvonultató széria első állomása szombaton lesz, szentendrei fellépővel.

A VilágVeleje Produkció a gyökereihez tér vissza ezzel a téli sorozattal. Jó öreg „művház-hangulat”, olcsó jegyár és büfé, igazi underground közeg várja a koncertlátogatókat - írták közleményükben a szervezők.

Ma, szombaton este kilenc órától a szentendrei Sajnosbatár, a tavaly első nagylemezével jelentkező, gitár-tangóharmonika-trombita felállásban játszó Presszó Tangó Libidó, illetve a Víg Mihály által vezetett, 1979 óta létező Balaton zenekar ad koncertet. Két héttel később, november 24-én az egykori Kaukázus frontemberei, Kardos-Horváth János és Császári Gergely által életre hívott, Kaukázus-dalokat is játszó Kákettők, a Varga Livius (Quimby) vezette A Kutya Vacsorája, valamint az akusztikus jellegű, szövegcentrikus Indigó utca lép színpadra.

December 28-án hosszú idő után lép ismét színpadra a kilencvenes évek legendás csapata, az Ujj Zsuzsival felálló Csókolom együttes, és játszik a Puszi zenekar is. A koncert egyben bemelegítés lesz a januári XIV. VilágVeleje Fesztiválra.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:45, hétfő | Életmód

A Tavaszi nagytakarítás kampányban 1500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni