Hírek
2024. Október 19. 08:35, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
2010 óta 17 ezer új óvodai férőhely létesült
2010 óta 17 ezer új óvodai férőhelyet hoztunk létre, az elmúlt tanévben már meghaladta a 387 ezret az óvodai férőhelyek száma
- mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára Szerencsen, a Bocskai István Katolikus Gimnázium, Technikum és Óvoda Szent Kinga Tagóvodájának átadóján pénteken.
Koncz Zsófia úgy fogalmazott, a kormányzat minden erejével azon dolgozik, hogy a magyar családokat segítse. Ennek része az otthonteremtésben való segítség, illetve a munka és a család közötti egyensúly megteremtése.
Az államtitkár hangsúlyozta,
minden gyermek számára ingyenesen elérhető az óvodai ellátás, és a közelmúltban újra elérhetővé tették a bölcsődei térítési díj támogatását.
Amikor bölcsődék és óvodák épülnek, azzal munkahelyeket is létrehoznak - jegyezte meg.
Koncz Zsófia, aki a térség országgyűlési képviselője is, hozzátette, az elmúlt időszakban mintegy másfél milliárd forintot költöttek szerencsi intézmények felújítására vagy újak építésére. Korábban református óvoda épült a városban, a közelmúltban pedig egy új görögkatolikus bölcsőde alapkövét tették le a zempléni városban.
Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár az átadón elmondta, a katolikus óvodaprogramban országszerte tizenháromezer férőhely újult meg, ebből négyezer újként épült. Hozzátette, az Egri Főegyházmegye a programban huszonhat óvodát épített és hatot felújított összesen harminckét településen.
Az államtitkár hozzátette, akkor amikor egyházi óvoda vagy iskola építését támogatja a kormány, azt a szellemiséget is át akarják adni, amiben az intézmény névadója és családja élt.
Hozzáfűzte,
azt tapasztalja, hogy sok európai nemzet irigykedve nézi azt az összefogást, amit a magyar állam az egyházakkal tesz.
Példaként említette a kétmillió lakosú Szlovéniát, ahol egyetlen katolikus iskola működik, de állami támogatás nélkül.
Mi azt gondoljuk, hogy minden egyes támogatás és segítség sokszorosan térül meg nekünk keresztényeknek és a nemzetnek is - fogalmazott Soltész Miklós.
A Bocskai István Katolikus Gimnázium, Technikum és Óvoda Szent Kinga Tagóvodája a volt szerencsi római katolikus plébánia átépítésével készült el. A korábbi 250 négyzetméteres ingatlanhoz egy 750 négyzetméteres épületet építettek. A négycsoportos óvodába jelenleg nyolcvanöt gyermek jár. Az új óvodát Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 12. 07:13, péntek | Belföld
Kormányszóvivői tájékoztató: a diák- és a babaváró hitellel, a fővárossal és az egészségüggyel kapcsolatos döntéseket hozott a
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek
