Hírek
2013. Április 09. 08:06, kedd |
Helyi
Forrás: honvedelem.hu / Fotó: Dévényi Veronika
„A hazámat akarom szolgálni!” – bevonulás az altiszti akadémiára
Százharmincegyen kezdték meg a tizennégy hetes alapkiképzést hétfőn a szentendrei MH Altiszti Akadémián. A bevonulók tudják: kemény hónapok állnak előttük, de izgatottan várják az új kihívásokat.
Regisztráció, adategyeztetés, majd egészségügyi vizsgálat és a várva várt beöltözés − ezek voltak az újoncok első állomásai a „Magyar Honvédség kapujának” nevezett szentendrei laktanyában. Mindannyian teljesítették a fizikai alkalmassági vizsgálatot, bebizonyítva, hogy megfelelnek a katonaélet támasztotta elvárásoknak. A bevonulók között akadnak olyanok, akik korábban elkezdték már a kiképzést, ám valamilyen okból abbahagyták, de többségük számára valóban ezek az első lépések a laktanyában.
Vezényszóra, kisebb csoportokban érkeztek az újoncok az egészségügyi vizsgálatra. Mivel már a jelentkezéskor átestek egy részletes vizsgálaton, itt mindössze fogászati vizsgálatra, drogtesztre, illetve néhány alapvető oltásra kellett számítaniuk. Aki ezen átesett, már indulhatott is átvenni leendő felszerelését. Zubbony, nadrág, bakancs, és a többi kellék egymás után tűntek el az újoncok málhazsákjaiban. Ám az egyenruha nem elég, az elkövetkezendő hetekben a fizikai képzések mellett meg kell ismerniük a Magyar Honvédség rendszerét, valamint hozzá kell szokniuk az ébresztőhöz, a takarodóhoz, illetve a katonaéletre oly jellemző fegyelmezett életformához.

Ám az újoncokat ez sem riasztja vissza, rendkívül elkötelezettek. „Nagyon tetszik a katonaélet, szeretem a hazámat, és szeretném szolgálni” − mondja Novák Richárd, hozzátéve, hogy édesapja is volt katona, az ő elbeszélései alapján érezte először úgy, hogy ezt a szakmát választaná. Kovács Gyulát más is motiválja. Elmondta: azért választotta a katonaságot, mert biztos állás, stabil fizetéssel, és természetesen ő is szeretné a hazát szolgálni.
Kovács Valentin szintén a hivatástudat és a hazaszeretet miatt döntött a katonai pálya mellett. Ő már kész tervekkel érkezett. „A pápai repülőtér közel van a lakóhelyemhez, és így remek munkalehetőség volna számomra” − fűzte hozzá.
Az újoncokra tájékoztatók sora vár, aztán jöhet a „mély víz”. A három hónap után pedig leendő alakulataik várnak rájuk, és a dolgos (katona-) hétköznapok...
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
