Hírek
2025. December 22. 10:07, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
A hét elején még párás, ködös idő várható, de karácsonykor eső érkezik
A hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell; a hétvégén derült, napos és borongós, ködös területek egyaránt lehetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfőn nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen, és csak átmeneti időszakra. Helyenként szitálás előfordulhat. A Dunántúlon időnként megélénkül a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között valószínű, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul.
Kedden többnyire borult, párás, helyenként ködös idő várható szitálással, de eleinte főleg délen, majd napközben az Alföldön lehetnek átmeneti szakadozások, vékonyodások a felhőzetben. Estig csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, majd délnyugat felől csapadékzóna érkezik, illetve képződik felettünk, így a keleti tájak kivételével egyre többfelé elered az eső. A keleti, délkeleti szél a középső és északnyugati tájakon időnként megélénkül. A minimum-hőmérséklet mínusz 2 és plusz 5, a csúcsérték általában 2 és 8 fok között alakul, a kevésbé felhős részeken fordulhat elő gyenge fagy, míg a naposabb alföldi tájakon 10 fok köré is emelkedhet a csúcsérték.
Szenteste napján, szerdán döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán északkeleten lehetnek szakadozások, vékonyodások a felhőzetben és bukkanhat elő a nap. Kiterjedt csapadékzóna húzódik az ország fölé, az északkeleti tájakat leszámítva többfelé kell csapadékra készülni. Eleinte esőre lehet számítani, amelyet előbb a hegyekben, majd napközben - nyugat felé haladva növekvő eséllyel - síkvidéken is havas eső, havazás válthat fel. Az északkeleti, keleti szél egyre nagyobb területen megélénkül, északkeleten meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.
Karácsony első napján, csütörtökön általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de északkeleten szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüthet. Az ország délnyugati felén továbbra is számítani lehet egyre gyengülő intenzitású csapadékra, amelynek halmazállapota nyugat felé növekvő eséllyel ígérkezik havas esőnek, havazásnak. Az északkeleti, északi szél fokozatosan veszít erejéből, de helyenként még élénk, északkeleten kezdetben erős lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul, de a szélvédett északkeleti tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 7 fok között alakul, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig melegebb az idő.
Karácsony második napján, pénteken északkelet felől csökken a felhőzet, nagy területen ki is derülhet az ég. Délnyugaton, nyugaton viszont a nap nagyobb részében még borult maradhat az idő, eleinte még kisebb vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. Az északkeleti szél helyenként még élénk lehet. A hőmérséklet hajnalban mínusz 8 és plusz 2 fok között alakul, a kevésbé felhős, derült északkeleti tájakon lesz a leghidegebb. Kora délután 0 és plusz 7 fok közötti értékek valószínűek, nyugaton alakulhat fagypont körül a maximum.
Szombaton nyugaton is csökken a felhőzet, így általában derült, napos időre lehet számítani, helyenként viszont éjszaka zúzmarás köd képződhet, amely napközben is tartósan megmaradhat. Csapadék nem valószínű, a légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A minimum-hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 1, a maximum-hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7 fok között alakul.
Vasárnap reggelre párássá válhat a levegő, illetve többfelé zúzmarás köd képződhet, amely napközben is tartósan megmaradhat, így derült, napos, illetve borongós, ködös területek egyaránt lehetnek. Csapadék nem valószínű. Eleinte gyenge lesz a légmozgás, majd északnyugati, északi irányba fordulhat a szél és helyenként megélénkülhet. A minimum-hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 1, a maximum-hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6 fok között alakul.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 06:55, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
