Városlista
2026. június 12, péntek - Villő

Hírek

2016. Március 11. 10:00, péntek | Helyi
Forrás: MTI

A múzeumigazgatók Visegrádon tanácskoznak

A múzeumigazgatók Visegrádon tanácskoznak

A közösségteremés a központi témája a csütörtökön kezdődött kétnapos Országos Múzeumigazgatói Konferenciának Visegrádon.

A tanácskozást megnyitó beszédében Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős helyettes államtitkára a kulturális alapellátás meghatározó szerepére és újfajta szemléletmódjára hívta fel a figyelmet. Kiemelte: a január 12-én meghirdetett koncepció új megközelítését jelenti a kulturális területnek. "Nem rendezvényszervezők vagyunk, nem a rendezvény a lényeg, és nem feltétlenül az a legfőbb cél, hogy mennyi látogató jön be" - fogalmazott Závogyán Magdolna, aki szerint nemcsak a látogatók mennyiségére, de minőségére is figyelni kell.

Felidézte: a kultúra korábban fölülről irányított rendszer volt, viszont az 1920-as években még 14 ezer civil szervezet működött, legényegyletek, olvasókörök, fúvós zenekarok, színjátszó körök, melyeknek tagjai aktívan részt vettek a közösségi folyamatokban, s ettől váltak polgárrá, ez segítette a polgári lét megélését. Mint mondta, ehhez a megközelítéshez kell visszatérni. A kulturális alapellátás koncepciója gondolkodásmódbeli váltást jelent, amely szerint be kell vonni a helyi közösségeket, és velük együtt kell megvalósítani például egy kiállítást - hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Arra a kérdésre, hogy ma miképp tud hozzájárulni a kultúra a társadalom és a gazdaság fejlődéséhez, a kulturális alapellátás a megfelelő válasz - emelte ki.

Hozzátette: a mostani konferencia a közgyűjteményi területeket fedi le, de további szakmai fórumok, konferenciák követik tavasszal minden területen országosan, hogy mire az európai uniós források megnyílnak, addigra a szakma is felkészült legyen. A helyettes államtitkár arra kérte az intézményvezetőket, hogy legyenek partnerek a kulturális alapellátás megvalósításában. A múzeum és közösségei - Közösségépítés a múzeumokban konferencián határon túli intézmények is képviseltették magukat.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.