Hírek
2016. Március 16. 07:44, szerda |
Belföld
Forrás: mti
A parlament is 1848-ra emlékezik
Az Országgyűlés a magyar zászló és címer napjára történő emlékezéssel kezdi meg mai ülését, amelyen a képviselők később a kormányt interpellálhatják, majd a csütörtöki szavazásokat készítik elő.
Az ülés 13 órakor kezdődik az 1848-as megemlékezéssel, amelyet fideszes képviselők kezdeményezésére fogadott el a parlament 2014-ben. Az erről szóló határozat szerint a magyar zászló és címer napját minden év március 16-án tartják az 1848. évi XXI. törvénycikk elfogadásának emlékére.
A napirend előtti felszólalásokat, majd az interpellációs időszakot követően hat előterjesztést tárgyalnak a képviselők, várhatóan a késő esti órákba nyúlóan. Egyebek mellett ekkor kerül terítékre az a két javaslat is, amelyekről csütörtökön várható szavazás.
Az ebtenyésztést érintő törvénymódosítás elfogadása esetén az állam a továbbiakban kizárólag a magyar kutyafajták tenyésztését felügyelné, míg - szintén a Fidesz javaslatára - kikerülhet a polgári törvénykönyvből (Ptk.) és önálló jogszabályban kaphat helyet a behajtási költségátalány.
Az Országgyűlés aktuális kéthetes ülése jövő hétfőn ér véget, azonnali kérdésekkel és kérdésekkel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 15:00, vasárnap | Belföld
Elstartolt Sármellékről az első antalyai charterjárat
A török Tailwind légitársaság által üzemeltetett Boeing 734-es felszállásával indult el szombaton Sármellékről az Itaka Magyarország első antalyai charterjárata.
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok
Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt
Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását
