Hírek
2013. Május 27. 07:43, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI/ fotó: www.hagyomanyokhaza.hu
A Szentendre Táncegyüttesé lett az első díj az Országos Néptáncfesztiválon

A Szentendre Táncegyüttes sikerét hozta a XXII. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál, amelyen péntektől vasárnapig kereken ezer táncos és zenész lépett színpadra a versenyprogramban, illetve egyéb produkciókban.
A zárónapi díjátadón a támogató szervezetek, cégek adományainak köszönhetően egymillió forintot és számos különdíjat osztottak ki a résztvevők között.
„Három napig a hazai néptáncmozgalom szíve Szolnokon dobogott” - mondta Felföldi László, a zsűri elnöke rövid értékelésében, hozzátéve: a rendezvény, megtartva régi karakterét, igazi összművészeti fesztivállá nőtte ki magát, hiszen a néptánc mellett egyéb művészeti ágak is teret kaptak a sok embert vonzó eseményen.
A zsűri döntése alapján a legrangosabb kategóriában, az együttesek versenyében az első helyezett Szentendre Táncegyüttes mögött a második díjat megosztva a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes és a Forrás Néptáncegyüttes kapta. A harmadik díjat - szintén megosztva - a Bartina Néptáncegyüttesnek és helyi Tisza Táncegyüttesnek ítélték oda.
A koreográfusok közül az első díjat megosztva Nemes Szilvia Kórképek című munkájáért, illetve a Kocsis Enikő-Fitos Dezső páros Ős Kelet című koreográfiájáért vehette át. A zenei - zenekari, zeneszerzői - kategória első díját Vizeli Balázs érdemelte ki. A férfi táncosok közül az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes férfikara, a női mezőnyben a Bihari Táncegyüttes női kara bizonyult az ítészek szerint a legjobbnak. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat különdíjával Pál István Szalonnát jutalmazták a fesztivál zenei szolgálatáért.
A fesztivált 1964-ben rendezték meg először. Hosszú éveken át tartó sikeres rendezvények után 1999-ben megszakadni látszott a sorozat, de a Tisza-parti városnak 2009-ben sikerült újraindítania a rendezvényt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR
„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete
a díjat nyert influenszerkampány újraindul
2025. Augusztus 01. 08:47, péntek | Életmód
Svábhegyi Csillagvizsgáló: újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal -