Városlista
2025. július 31, csütörtök - Oszkár

Hírek

2013. Július 15. 08:31, hétfő | Helyi
Forrás: MTI

A világ zongoraművész-palántái Pomázon

A világ zongoraművész-palántái Pomázon

Ötödik alkalommal zajlik le Pomázon július 22 és augusztus 1 között a nemzetközi zongoraakadémia, amelyre a világ minden tájáról érkeznek a fiatal tehetségek.

Ötödször ad otthon Pomáz a Nemzetközi zongoraakadémiának - mondta el az MTI-nek György Ádám zongoraművész, a kastélyakadémia megvalósítója és tanára. A 31 éves zongoraművész a György Ádám Kastélyakadémia létrehozását indokolva saját példáját említette: „nagyon sok segítséget kaptam pályakezdésemkor, és mikor turnézni kezdtem a világban, illetve kurzusokat tartottam, számos olyan tehetséges fiatallal találkoztam, aki szintén kérte a segítséget”.

Ezért határozott úgy a barátaival összefogva, hogy támogatják azokat a fiatalokat, akik szakmailag és emberileg is érettek a feladatra. A kastélyakadémia ötlete 2007-ben született meg és két évre rá kidolgozott programmal már el is indult - vázolta a hátteret György Ádám, megjegyezve, hogy az inspirációt egy fiatal indonéziai lány adta, aki ma már a londoni Royal School of Music hallgatója.

A fiatalok segítése a György Ádám Alapítványon keresztül történik, az adományozók között a zongoraművész és számos barátja is megtalálható, az ösztöndíjakról a kuratórium dönt, ugyanakkor vannak olyan résztvevők is, akik maguk finanszírozzák a részvételt. A legfiatalabb növendékek 10-11 évesek, de akadt már 32 éves hallgató is.

Az ötödik évre már olyan jelentős egyetemekről érkeznek a legkiválóbb növendékek a tíznapos kurzusra, mint a Szingapúri Nemzeti Egyetem, a New York-i Juilliard zeneiskola, a Cleveland Institute of Music vagy a kansasi és a tokiói egyetem. Ebben az évben 17 aktív növendék tanulhat majd Pomázon, akikkel egyenként foglalkoznak tanárok, mellettük azonban 33 „passzív”, azaz olyan hallgató - köztük például egy 70 éves komolyzene-rajongó Japánból -, akik szívesen tanulnak a magyar kultúráról és zeneoktatásról.

Nemzetközi zongoraakadémia Pomázon

A tehetséges magyar növendékeket egy magyar cég, az R&R Software támogatja, amellyel második éve működik együtt a zongoraakadémia, s amellyel többéves megállapodás született.

Pomázra azért esett a választás, mert György Ádám ott született és ott nőtt fel.

Félig ugyan New Yorkban élek, de Pomázra én hazajárok” - mondta. A rendezvény egyúttal óriási lehetőség a pomáziak számára is, hiszen kapcsolódni tudnak a világhoz, de ők is aktívan bekapcsolódnak, például számos kisebb támogatással - mutatott rá.

A mesterkurzusokat Réti Balázs egyetemi tanár és Nádor György, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, valamint György Ádám és Steven Spooner tartja.

A barokk Teleki-Wattay kastélyban július 22-én ünnepi hangversennyel nyit az akadémia, ezen a Danubia Szimfonikus Zenekar előadásában, Hámori Máté vezényletével felcsendül majd a Hunyadi-nyitány, valamint Liszt Esz-dúr zongoraversenye György Ádám tolmácsolásában, a július 31-i a zárókoncerten pedig a növendékek mutatkoznak be változatos műsorral, valamint fellép az alapító-művész is.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld

Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye

A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.

2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld

Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet

A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.

2025. Július 30. 10:05, szerda | PR

Beleznay Endre beveszi a Szigetvári Várat

sisakban, történelemmel ès humorral