Hírek
2014. Június 24. 08:12, kedd |
Helyi
Forrás: MTI / fotó: nif.hu
Alagutak és M0-s folytatás – kiírták a tendert a Budakalász és Solymár közötti autóútra

Kiírta a nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő az M0 autóút északi szektor 11-es és a 10-es számú főút (Budakalász és Solymár) közötti szakaszának tervezésére, valamint az építési engedély megszerzésére.
A felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A munka része az alagutak vázlatterveinek elkészítése, a terület-igénybevételi tervek készítése, továbbá a kivitelezési tender dokumentáció összeállítása is. A munka ellenértékének becsült összege nettó 1 milliárd 340 millió forint. Ajánlatot az a cég tehet, amelynek a nettó árbevétele az utóbbi 3 év mindegyikében elérte a 600 millió forintot. Ezen belül a 2x2 sávos új nyomvonalú gyorsforgalmi út tervezésének legalább 300 millió forintot kell kitennie.
A referenciák között - egyebek mellett - be kell mutatni legalább egy 8 kilométer hosszú, 2x2 forgalmi sávos gyorsforgalmi út engedélyezett tervét, illetve legalább egy 2,5 kilométer hosszú, kétjáratú országos közúti alagút tervét, amely szintén rendelkezik építési engedéllyel.
Az ajánlatokat augusztus 7-ig lehet benyújtani, a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló ajánlattevő lesz a nyertes.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.
2025. Július 30. 10:05, szerda | PR
Beleznay Endre beveszi a Szigetvári Várat
sisakban, történelemmel ès humorral
2025. Július 30. 09:20, szerda | PR
„Gyógyvíz, palacsinta és humorfürdő”
Beleznay Endre csobbanása a Szigetvári Gyógyfürdőben