Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2013. Június 19. 05:00, szerda | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Állami légi szállító flottát tervez a kormány

Állami légi szállító flottát tervez a kormány

Kiírták a pályázatot három repülőgép megvásárlására, amelyek az állami légiflottában repülnének, a Honvédelmi Minisztérium üzemeltetésében - írta keddi számában a Népszabadság. A kormány összesen hat gépből álló flottát tervez felállítani.

A tender szerint két csomagban lehet pályázni: az egyikben két személyszállító és egy személyszállításra is alkalmas teherszállító repülőgépet lehet megvételre ajánlani, a másik csomagban szintén három gépről van szó, csak fordított elosztásban. A pályázati dokumentációt ezerkétszáz euróért vehetik meg az érdeklődő hadiipari vállalkozások. A szerződés határideje 2013. december 31.

A lappal a Honvédelmi Minisztérium azt közölte, hogy 'a Malév megszűnésével olyan, az ország szempontjából stratégiai fontosságú képesség tűnt el, melyet szükséges pótolni. A HM által javasolt Állami Légiszállító Flotta létrehozása nem a Malév szerepét kívánja betölteni, hanem egy a katonai, állami és civil igényeknek megfelelő, a nemzetbiztonsági szempontokat is figyelembe vevő légi szállítási megoldási javaslat állami légi járművel, katonai üzemeltetésben.'

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.