Hírek
2016. Június 30. 11:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Szentendre Önkormányzata
Arany minősítés a nyugdíjas Ki-Mit-Tudon
Arany minősítést szerzett a szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub Ezüstfény Együttese a VI. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tudon.
A több mint kétszáz produkciót felvonultató döntőt június végén tartották Harlányban.
Az elő- és középdöntő sikere után a döntőn is indult a szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub Ezüstfény Együttese a nyugdíjasok Ki-Mit-Tudján.
A döntőre június 24. és 26. között került sor Harkányba. Az első nap felvonulással kezdődött, a Thermál Hoteltól a Nagyszínpadig. A megnyitó után kezdetét vette a nagyszabású megmérettetés.
A rendezvények három helyszínen bonyolódtak, a Nagyszínpadon, a Művelődési házban és a Thermál Hotel konferenciatermében. A három nap alatt 202 produkcióra került sor. Volt szóló ének, vers, próza, népdalkörök, néptánc, egyéb tánc.
Az együttesünk a Nagyszínpadon tartotta előadását, amivel arany minősítést szerzett.
“A nagy meleg ellenére sikerült egy jó hangulatú kellemes hétvégét tölteni Harkány városában. Köszönjük támogatóinknak a segítségét, akik lehetővé tették, hogy autóbusszal jussunk el a helyszínre, így megkönnyítve idős tagjaink utaztatását” – mondta Horváth Jenőné az együttes képviseletében.
Fotó: szentendre.hu
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
