Hírek
2014. November 10. 08:00, hétfő | Helyi
Átvilágítja Szentendrét az új polgármester
A szentendrei városvezetés legfontosabb feladata a 2013. decemberi ülésen elhalasztott, a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközponttal is kapcsolatos adósság-elszámolás újra napirendre tűzése lesz.
Mindezt emelte ki a Rádió Orient műsorában Verseghi-Nagy Miklós, a város új polgármestere, aki elmondta, hogy a hatékony működés érdekében megkezdik a hivatal teljes pénzügyi átvilágítását.
A két és félhónapos kampányt több mint száz fős csapat segítette - tudtuk meg Szentendre új polgármesterétől, aki ebben az időszakban a kapcsolatfelvételtől kezdve, a szervezési feladatokon át sok segítséget kapott személye, céljai, elképzelései megismertetésében. Eredményes volt a kommunikáció: a visszajelzések a közös beszélgetések is formálták a következő öt év együtt megvalósítandó programját.
A választások eredményeként a tíz egyéni Fidesz-KDNP által támogatott képviselőjelöltből kilenc jutott be a testületbe, ez az eddigihez képest egy szavazókerülettel kevesebb, de összességében így is kétharmados többségük van a város 15 fős képviselő-testületében a Fidesz-KDNP képviselőinek.
Az október 22-ei alakulógyűlésen a testület új struktúrát alakított ki: három alpolgármestert választottak, egy általános, egy városfejlesztési és egy kulturális ügyekkel foglalkozót. A megváltozott struktúrának megfelelően szükség volt a szervezeti és a működési szabályzat átalakítására, melyet a testület egyhangúlag fogadott el. A testület munkáját három bizottság segíti a kötelező Pénzügyi Ellenőrző és Jogi Bizottság mellett. A Polgármesteri Hivatal felépítésében is az alpolgármesteri struktúra fog tükröződni.

A közeljövő legfontosabb feladata a 2013. decemberi ülésen elhalasztott, a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközponttal is kapcsolatos adósság-elszámolás újra napirendre tűzése és a jogszerű működéshez szükséges, pénzügyi területre kiterjedő átvilágítás. Emellett a megüresedett jegyzői tisztségre is pályázatot kel kiírniuk - fűzte hozzá a városgazda.
Zajlik ugyanakkor a hosszú távú tervezés is, az új csapat összeállítása új stratégia mentén. A tervek között szerepel új kommunikációs csatornák kiépítése, valamint online és papíralapú lakossági konzultációs platform létrehozása is. Az infrastrukturális beruházásoknál ugyanúgy, mint akár a köztéri szobrok esetében is fontos a közvélemény, a polgárok igényeinek felmérése. A képviselő-testületi üléseken a személyes érdeklődés csak mérsékelt, a közügyekről inkább a médián keresztül tájékozódnak a város lakói. Ezért törekednek új kommunikációs csatornák kiépítésére: szeretnénk interneten is nyomon követhetővé tenni a városvezetés munkáját - mondta Verseghi-Nagy Miklós.
'Alapvető fontosságú az infrastruktúra és a városüzemeltetés rendbetétele, hiszen ez a záloga a jövőbeni tervek megvalósulásának. Szeretnék Szentendrén összehangolt kulturális tevékenységekkel nagyobb idegenforgalmat generálni. Célunk egy mindenki számára vonzó város kialakítása a testület, a bizottságok, egyesületek és a szentendrei polgárok közreműködésével úgy, hogy ezen szereplők mindegyike ott kapcsolódhasson be a munkába, ahol a leghatékonyabban tud segíteni' - zárja a beszélgetést Szentendre polgármestere.
A teljes műsor meghallgatható itt.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Rogán szerint ilyen válságos időkben nem szabad kormányt váltani
Nem szabad kockáztatni, és nem szabad egy ilyen válsághelyzetben rábízni az országot olyanokra, akik veszélyes döntéseket tudnak hozni - hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vasárnap a Hír TV-n.
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség képes és készen áll, hogy megvédje a gázvezetéket
A Magyar Honvédség képes és készen áll arra, hogy megvédje a gázvezetéket - írta a honvédelmi miniszter húsvéthétfőn közösségi oldalán, a vasárnapi Török Áramlat elleni szabotázsakcióra reagálva.
