Hírek
2021. Augusztus 10. 18:06, kedd |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Augusztus 22-ig válthatják be cirkuszjegyeiket a kitűnő tanulók

Augusztus 22-ig válthatják be az általános iskolások a Fővárosi Nagycirkuszban a Kitűnő tanulók programban kapott jegyüket; a megnövekedett látogatószámot az intézmény megkettőzött előadásokkal igyekszik kiszolgálni.
A pandémiás helyzetet követően az elsők között nyitott a Fővárosi Nagycirkusz, amely a kezdeti pár nap óvatossága után hónapok óta teltházzal működik - emlékeztet az intézmény által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény.
A Fővárosi Nagycirkusz a látogatói igények kiszolgálása érdekében megkettőzte előadásainak számát, majd újabb játszónapokat illesztett a játékrendbe. Ennek értelmében csütörtökön egy előadással, pénteken, szombaton és vasárnap dupla előadásokkal várják a közönséget.
Erre azért is volt szükség, mert a Kitűnő tanulók ajándékprogramban több ezer gyerek még nem látta az augusztus 22-én véget érő Dinasztiák című előadássorozatot - áll a közleményben.
Mint a Fővárosi Nagycirkusz kiemelte, a február óta futó produkció Európában egyedülálló módon gondoskodott a magyar artistaművészekről: négy különböző show porondra állításával több mint 100 magyar művésznek adott munkát és próbalehetőséget a járványidőszak alatt, majd azt követően is.
Szeptemberben és októberben a társművészetek költöznek a Fővárosi Nagycirkuszba, ahol öt meghívott sztárprodukció gondoskodik a klasszikus zene, a táncművészet, a színház és a cirkuszművészet együttműködésének bemutatásáról. Október közepétől december végéig pedig ismét klasszikus cirkuszi előadások várják a közönséget - közölte a Fővárosi Nagycirkusz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 07:23, péntek | Belföld
Agrometeorológia: az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály
A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj.
2025. Szeptember 12. 07:22, péntek | Belföld
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén, de vasárnap ismét csapadék érkezik
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén: pénteken és szombaton jellemzően napos, gomolyfelhős idő várható, a csúcshőmérsékletek kevéssel 30 Celsius-fok alatt alakulnak.
2025. Szeptember 12. 07:20, péntek | Belföld
Orbán Viktor miniszterelnök Abu-Dzabiban tárgyal
Orbán Viktor miniszterelnök munkalátogatásra érkezett Abu-Dzabiba, ahol a pénteki napon tárgyalást folytat Mohamed bin Zayed Al Nahyan sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek elnökével.
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését