Városlista
2025. október 25, szombat - Bianka

Hírek

2016. Október 11. 12:00, kedd | Helyi
Forrás: Honvédelem.hu

Az idei év legnagyobb bevonulása

Az idei év legnagyobb bevonulása

Közel 170 szerződéses legénységi állományú, valamint 50 katonai végzettséggel nem rendelkező altiszt- és tisztjelölt vonult be októberben, három helyszínen − Szentendrén, Kecskeméten és Szentesen.

Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison több mint negyvenen írták alá szerződésüket. A leendő katonák ezután elfoglalták körleteiket, majd a ruházati ellátópontnál megkapták felszerelésüket, végül a kötelező oltásokon is túlestek. A fiatalok az ország számos pontjáról érkeztek, többen már gyermekkoruk óta erre a pályára készültek.

Szentesre is több mint negyvenen vonultak be. Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél ebben az évben ez a második alapkiképzés. A bevonulók nagy része a kelet-magyarországi megyékből érkezett, de voltak, akik a Dunántúlról jöttek.

A legnagyobb létszámban Szentendrére, az MH Altiszti Akadémiára vonultak be: közel 80 szerződéses legénységi állományú, továbbá 50 altiszt- és tisztjelölt kezdte meg itt az alapkiképzést. Így több mint 200, rekordszámú bevonulóval kezdődik az idei őszi kiképzési ciklus.

Szerző: Heszler Ramóna Petra

Fotó: Lipka Violetta őrnagy, Pontyik Pál százados és a szerző felvétele

Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Október 25. 08:48, szombat | Külföld

Kína szélesebb körű gazdasági nyitást ígér a következő ötéves terv időszakában

Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.

2025. Október 25. 08:48, szombat | Belföld

Az erős szél miatt országosan háromszáz káresethez riasztották a tűzoltókat

A Benjamin elnevezésű ciklon viharos széllel vonul át az országon, kora délutánig országosan háromszáz káresetet számoltak fel a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.