Hírek
2018. Január 01. 05:00, hétfő |
Életmód
Forrás: mti
Az újévi szokások a bőség megteremtéséhez kötődnek
Az újévhez kötődő népszokások célja, hogy segítsék a következő évi bőség megteremtését, ennek megfelelően étkeztek és cselekedtek az emberek
- mondta Tátrai Zsuzsanna, a Magyar Tudományos Akadémia néprajztudományi intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Tátrai Zsuzsanna jelezte: a lencse és a mák fogyasztása a gazdagságot segíti elő a szokások szerint, ezek az ételek a pénz bőségét jelképezik. Újévkor disznóhúst is szokás enni, mert a malac "előretúrja a szerencsét", tilos viszont a hal, mert azzal "elúszna a szerencse", és a szárnyas fogyasztása is.
Azt mondta: sokan korán keltek újévkor, hogy egész évben korán kelők legyenek, és nem veszekedtek, mert semmi olyat nem akartak tenni, ami egész évben ismétlődne. Hozzátette: a szemetet azért nem lehetett kivinni újévkor, mert azzal kivinnék a szerencsét a házból.
A mai petárdázáshoz, tűzijátékozáshoz hasonlóan régen ostorcsattogtatással keltettek zajt szilveszterkor, és erdélyi falvakban erre még mindig van példa. Ennek a régi szokásnak az a célja, hogy elűzzenek minden "gonosz, ártó hatalmat" - mondta Tátrai Zsuzsanna. Felhívta a figyelmet arra: újabb szokás, hogy az év utolsó estéjén az ünneplők szinte farsangi jelmezeket öltenek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 16:00, péntek | Életmód
Vasárnapig látható az első kínai császár agyagkatonáit bemutató kiállítás a Szépművészetiben
Vasárnapig látogatható a Szépművészeti Múzeum Az öröklét őrei. Az első kínai császár agyagkatonái című kiállítása, amelyet eddig több mint 200 ezren tekintettek meg - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
2026. Június 12. 11:00, péntek | Életmód
Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni
