Hírek
2014. Október 31. 06:00, péntek |
Helyi
Forrás: Szentendrei rendőrség
Az ünnepek alatt is biztonságban az utakon – fokozott rendőri jelenlét

Mindenszentek és Halottak Napján is figyeljünk egymásra és közlekedjünk türelemmel!
Az ünnepi időszakban – különösen 2014. október 31. és november 2. közötti hétvégén – sokan kelnek útra, hogy leróják kegyeletüket az elhunyt szeretteik előtt. Vannak, akik gyalogosan látogatnak ki a közeli temetőkbe, azonban a legtöbben autóba ülnek. Éppen ezért ez az időszak az átlagosnál is nagyobb veszélyt rejt és fokozottabb figyelmet, valamint türelmet kíván a közlekedők részéről.
Erre tekintettel október 30-tól november 4-ig a közutakon, valamint a temetők környékén fokozottabb rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők – az ország más pontjaihoz hasonlóan – Pest megyében is. A jelenlét célja elsősorban a közúti forgalom segítése, valamint az ilyenkor jellemző bűncselekmények megelőzése és megakadályozása. Emellett a rendőrök a közlekedési szabályok megszegői ellen is fellépnek, ezért kérünk mindenkit, hogy ne „megszokásból” közlekedjenek, figyeljék a közúti jelzéseket és ha tehetik, akkor elindulás előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi változásokról.
A balesetek megelőzése érdekében a rendőrség javasolja, hogy utazás előtt mindenki ellenőrizze a jármű műszaki állapotát és amennyiben még valaki nem tette meg, szereltesse fel a téli gumiabroncsokat. Minden esetben az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezessenek, hiszen beköszöntött az ősz, nagyobb valószínűséggel fordul elő csapadékos időjárás, esetleg köd és fagy. Ezek az időjárási tényezők mind befolyásolják a közlekedést és kockázatot jelentenek valamennyi közlekedői csoport részére.
Figyeljenek a gyalogosokra, hiszen ők a legvédtelenebbek és az ünnepi időszakban nagyobb számmal lehetnek jelen a temetők környékén. Éppen ezért fokozott óvatossággal közelítsék meg a kijelölt gyalogos- átkelőhelyeket és a megállóhelyeket, azonban az úttest mellett haladó gyalogosokra is számítsanak.
Ebben az időszakban nemcsak a közlekedésre fontos figyelnünk, hanem a bűncselekmények megelőzésére és megakadályozására is. Hogy ne váljanak áldozattá, kérjük, hogy fogadják meg a következő tanácsokat.
• A tömegközlekedési eszközön utazók – amennyiben lehetséges – a nagyobb értékeket tegyék biztonságos, nem látható helyre, például a kabát belső zsebébe. A válltáska, hátizsák külső zsebében elhelyezett pénztárcát, iratokat, mobiltelefont a zsebtolvajok pillanatok alatt megszerezhetik.
• A gépjárműlopások, illetve a gépjárműből történő lopások megelőzése érdekében mindig győződjenek meg arról, hogy a jármű ajtaját, ablakait bezárták. Ne hagyjanak látható helyen – műszerfalon, ülésen és még az ülések között se- iratot, értékeket.
• Amikor otthonról elmennek, mindig ellenőrizzék, hogy a nyílászárókat jól bezárták és amennyiben rendelkeznek riasztóberendezéssel, akkor azt kapcsolják be.
• Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válnak, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
A rendőrség kér mindenkit, hogy ezen a hétvégén legyenek még körültekintőbbek, minden esetben tartsák be a közúti előírásokat. Lassabb haladás, valamint forgalmi torlódások esetén se veszítsék el a türelmüket!
Szentendrei Rendőrkapitányság
Kapcsolódó cikk:
Őszi-téli átállás az utakon – Közlekedésbiztonsági tippek
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.