Hírek
2013. December 11. 07:50, szerda |
Helyi
Forrás: MTI/MTI Fotó: Honéczy Barnabás
Bajnai Gordon Szentendrén: korszakváltásra van szükség az önkormányzatok világában is
Korszakváltásra van szükség az önkormányzatok világában is, a kiüresített önkormányzatoknak vissza kell kapniuk valódi súlyukat a helyi ügyek intézésében - mondta Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője Szentendrén kedden.
Elhangzott, hogy megalakult az Együtt-PM 60 tagú országos önkormányzati tanácsadó testülete, a fővárosi grémium pedig 20 tagú. A testületekben jelenlegi és volt polgármesterek, az Együtt-PM szövetség vezető önkormányzati politikusai mellett párton kívüli önkormányzati szakpolitikusok és szakértők vesznek részt.
A Szinna Gáborral, az Együtt-PM és az MSZP közös egyéni képviselőjelöltjével és Lontai Tamással, az MSZP szentendrei elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón Bajnai Gordon azt mondta, a Fidesz négy év alatt az önkormányzatiságot lényegében felszámolta, a helyben élők akarata szinte semmiben sem érvényesül. Ennek egyik legjobb példája az oktatás, az iskolák helyzete.
„Arra készülünk, hogy a közoktatás intézményeit ténylegesen visszahelyezzük az önkormányzatok fennhatósága alá” - fogalmazott. Hozzátette, a cél az, hogy az iskola elvégzése után minden gyerek versenyképes tudással rendelkezzen, s a jövő évben a közoktatásban is új korszakot kell kezdeni. Ehhez pedig az önkormányzatok és az oktatás átalakítását össze kell kapcsolni - mondta.

Az önkormányzatok világában egy érdemi lépés történt - jelentette ki a politikus -, ez pedig a járási rendszer kialakítása. „De át fogjuk alakítani” - tette hozzá. A települések választott önkormányzata mellett járási szinten is meg kell jelennie az önkormányzatiságnak - mondta, megjegyezve, hogy az oktatásszervezést is járási szinten képzelik el.
A volt miniszterelnök szólt arról is, hogy Szentendre az egyik szimbóluma annak az összefogásnak, amellyel Orbán Viktor választási rendszerében is győzni tudnak. „Létrejött az a pólus, amelynek közös jelöltjeire mindenki leadhatja a szavazatát, akinek elege van abból a harácsolásból, lenyúlásból, úrhatnám, akarnok, dölyfös kormányzásból, ami ebben az országban van” - mondta, megjegyezve: az ország akkor tud felemelkedni, ha nemcsak a mostani „kártékony három-négy évnek” vetnek véget, hanem a megelőző nyolc év hibáiból is tanulnak és kijavítják őket.
Újságírói kérdésre az Együtt-PM vezetője a Gyurcsány Ferenc az ellenzéki tárgyalásokra adott keddi határidővel kapcsolatban azt mondta, hogy azt nem ők szabták. „Ránk nézve semmilyen kötelezettséggel nem jár - jelentette ki. - Aki a szövetséghez csatlakozni akar, annak a bizalmat kell erősítenie, és a 2014-es kormányváltás céljai alá kell rendelnie személyi és szervezeti érdekeit, ahogy mi tettük.”
Szinna Gábor, Leányfalu 2002 és 2006 közötti független polgármestere arról szólt, hogy „az új hatalmi elit megszállta a független intézményeket, megdőlt a tulajdon szentsége, bevezette a visszamenőleges hatályú jogalkotás gyakorlatát, emberek százezreitől vette el korábban megszerzett jogait”.

Beszélgetés Szinna Gáborral csütörtökön
Csütörtökön 18 órakor Szinna Gábor, az Együtt – PM Szövetség országgyűlési képviselőjelöltje közéleti beszélgetéssorozatának első estjét tartja a Szamos Marcipán Cukrászdában.
Téma: Európai Unió: tagság és „szabadságharc”?
Meghívott vendég: Dr. Baráth Etele, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja
Házigazda-moderátor: Szinna Gábor, az Együtt - PM és MSZP országgyűlési képviselőjelöltje.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár
Elhunyt Czigány György
Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője
2026. Április 08. 17:00, szerda | Belföld
Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése
Hamarosan megkezdődik a jelenleg legnagyobb magyarországi vasútfejlesztési projekt, a zalaszentiváni deltavágány közel 12 milliárd forintból megvalósuló beruházása - közölte keddi sajtótájékoztatóján Zalaegerszeg polgármestere.
2026. Április 08. 17:00, szerda | Életmód
Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba márciusban
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot
