Városlista
2026. június 12, péntek - Villő

Hírek

2015. Május 29. 14:14, péntek | Helyi
Forrás: Szentendrei rendőrség

Becsapták és kifosztották – vádemelésre vár a szentendrei csaló pár

Becsapták és kifosztották – vádemelésre vár a szentendrei csaló pár

A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott kifosztás bűntett és csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. Éva 47 éves és G. József 55 éves szentendrei lakosok ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 47 éves nő azzal kereste meg a sértettet, - 2014. október 10-ét megelőzően többször is - hogy a házának egyik szobáját kivenné albérletbe. L. Éva és G. József többször elment a sértetthez, akit a nő azzal hitegetett, hogy a Kanadában élő férje elhunyt és ő pénzt örökölt utána. Azt állította, hogy az örökségét még nem kapta meg, ezért készpénzre van szüksége. A tévedésbe ejtett sértett 50 ezer forintot adott L. Évának.

Ezt követően a gyanúsítottak 2014. október 14-én ismételten megjelentek a férfi lakásán, ahol itallal kínálták. Miután a sértettet leitatták, a házból több mint 200 ezer forint készpénzt vittek el.

Az eljárás során az is kiderült, hogy nem először követtek el ilyen jellegű bűncselekményt a gyanúsítottak. A 47 éves nő 2014. szeptember 20-án egy Leányfalun lévő élelmiszerboltban szólított le egy helyi férfit, akinek szintén a Kanadában elhunyt férjről szóló kitalált történetet adta elő. A későbbiekben a nő és a férfi - a sértett jóhiszeműségét kihasználva - több, mint 5 millió forintot csalt ki a gyanútlan férfitől.

A gyanúsítottakat a szentendrei rendőrök 2014. december 11-én elfogták, majd a Szentendrei Rendőrkapitányságra előállították. A nőt és 55 éves társát a nyomozók őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki. Az illetékes bíróság 2014. december 12-én mindkettőjük előzetes letartóztatását elrendelte.

A nyomozás során kiderült továbbá, hogy G. József az egyik szentendrei sértett tudta és beleegyezése nélkül elhozott annak lakásából 23 darab bronzból készült emlékérmét, valamint egy 30 kilogrammos ólom rudat. Az 55 éves férfit a szentendrei rendőrök lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás során végrehajtott házkutatás során az eltulajdonított érméket a rendőrök megtalálták, lefoglalták és a sértettnek visszaadták.

A gyanúsítottak ellen folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.