Hírek
2016. Szeptember 14. 12:00, szerda |
Helyi
Forrás: Danubia Televízió
Biztonságpolitikai előadás
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár, a hadtudományok kandidátusa Sajtos Sándor polgármester meghívására érkezett Tahitótfaluba.
A polgármester elmondta, régi ismeretség köti a szakemberhez, aki XXI. század biztonságpolitikai kihívásairól tartott előadást a településen.
A nagyszámú érdeklődőnek köszönhetően a rendezvényt a Népház helyett a Sportcsarnokban tartották. Az előadásra a környező településről is érkeztek, valamint részt vett rajta Hadházy Sándor országgyűlési képviselő is. Tahitótfalui előadásában Nógrádi György felvázolta érintőlegesen a Föld hatalompolitikai helyzetét. Beszélt a nagyobb konfliktusokról, a potenciális háborús szituációkról, a jelenlegi globális játékosokról. Nógrádi György ezt követően rátért a világ menekülthelyzetére. Elmondta jelenleg közel 172 millió migráns van a földön, akiknek döntő többsége a szomszédos országokban él. Kitért az Európa több országában fennálló integrációs problémákra, illetve szóba került még a török puccskisérlet, Görögország helyzete, illetve az orosz-ukrán konfliktus is.
Fotó: Danubia Televízió
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport
Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.
